2013. január 13., vasárnap

Melegek az utcán - a kísérlet

Végeztünk egy kísérletet a napokban az itteni aktivistákkal. A helyszín egy mediterrán nagyváros, a történet szereplői LMBT-Q emberek. A kísérlet az volt, hogy a program során összejött meleg párok vagy azok, akik kedvet éreztek rá, párokként, kéz a kézben sétáltak a város utcáin, a forgalmasabb helyeken pedig (kedvük szerint) csókolóztak.

A mi feladatunk pedig az volt, hogy, szétszóródva az utcán, megfigyeljük a reakciókat.


Összességében azt kell mondjam, minden rendben zajlott. Volt pár bámész ember, egy néni, aki keresztet vetett, egy férfi, akinek kiestek a szemei, úgy fordult a meleg férfi pár után, de a legtöbben elegánsan ignorálták a párt.

Sajnos az LMBT emberek rejtőzködnek, nem láthatóak. Ahogy Párduc korábban írta, a heteroszexuálisok igenis reklámozzák a heteroszexualitásukat - például azzal, hogy kéz a kézben sétálnak az utcán! Ez egy természetes vágy, hogy kifejezzük az összetartozásunkat, mert jó megérinteni a másikat, stb. Mégis, olyan félelmekkel kell szembenézniük az LMBT embereknek, hogy ha megfogom a párom kezét, megverhetnek az utcán. Még ha ez nem is történik, vagy csak nagyon kevés esetben emiatt, és akkor is ritka, senki nem szeretne a "ritka kivétel" lenni.


Mindenesetre itt semmi nem történt, pedig higgyétek el, édes andalgásokat csináltunk! Ez azért bátorító, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése