Melegek az utcán - a kísérlet

Végeztünk egy kísérletet a napokban az itteni aktivistákkal. A helyszín egy mediterrán nagyváros, a történet szereplői LMBT-Q emberek. A kísérlet az volt, hogy a program során összejött meleg párok vagy azok, akik kedvet éreztek rá, párokként, kéz a kézben sétáltak a város utcáin, a forgalmasabb helyeken pedig (kedvük szerint) csókolóztak.

A mi feladatunk pedig az volt, hogy, szétszóródva az utcán, megfigyeljük a reakciókat.

Összességében azt kell mondjam, minden rendben zajlott. Volt pár bámész ember, egy néni, aki keresztet vetett, egy férfi, akinek kiestek a szemei, úgy fordult a meleg férfi pár után, de a legtöbben elegánsan ignorálták a párt.

Sajnos az LMBT emberek rejtőzködnek, nem láthatóak. Ahogy Párduc korábban írta, a heteroszexuálisok igenis reklámozzák a heteroszexualitásukat - például azzal, hogy kéz a kézben sétálnak az utcán! Ez egy természetes vágy, hogy kifejezzük az összetartozásunkat, mert jó megérinteni a másikat, stb. Mégis, olyan félelmekkel kell szembenézniük az LMBT embereknek, hogy ha megfogom a párom kezét, megverhetnek az utcán. Még ha ez nem is történik, vagy csak nagyon kevés esetben emiatt, és akkor is ritka, senki nem szeretne a "ritka kivétel" lenni.

Mindenesetre itt semmi nem történt, pedig higgyétek el, édes andalgásokat csináltunk! Ez azért bátorító, nem?

Nemzetközi helyzet

Épp részt veszek egy nemzetközi LMBT-Q programon, érdekes, az itteniek előszeretettel hagyják ki szeretett betűszónkból a Q-t, és a következő megállapításokra jutottam:

- Budapesten a helyzet nem is rossz, sőt.

- Amennyire nálunk otthon a szakállas meleg nem pálya (fiúk, javítsatok ki, ha rosszul mondom), az albán, szerb és görög utakon a szakáll igenis trendi. Sőt, az albán srác például meg tudja különböztetni szakállról az olaszokat, görögöket, törököket, szerbeket és albánokat. Állítólag mindezen nációknak megvan a szakáll trendje. Mindennap tanul az ember valami újat.

- Én vagyok az egyetlen lány a csapatban, aki heteroszexuális lányokkal van egy szobában. (Vö. Én az a típusú ember vagyok, aki előtt mindig elmegy az új típusú metró.)

- A melegek többsége nagyon jó érzékkel öltözködik, a leszbikusokról ez nem mondható el.

- Valamiért egyértelműen a fiúk vannak többségben.

- Viszonylag sok itt férfiak között a feminista. (Ez kap tőlem egy nagy yay-t.)

- Harmadik napon már group hug volt. Amúgy folyton érintgetjük egymást, de basszus, annyi helyen diszkriminálnak minket, legalább egymással legyünk kedvesek. Aki persze nem akar érintést, ő abszolút tolerálva van, itt mindenki beszarás milyen toleráns, például simán lehet országok közötti komoly politikai konfliktusokról beszélni, mert a meleg identitás előrébb van, mint a nemzeti. Másképp szólva, itt a legtöbbeknek töke tele van a nacionalizmusból.

Majd írok még személyesebb témákról is, így bemelegítőnek ennyit. Ja, az egyik görög srác azt mondta nekem, hogy elképesztően jól öltözött vagyok. Nem fényezni akarom magam, de azért ez nem rossz bók egy meleg fiútól, nem? Párduc? (Tök cool cuccokat hoztam le. Nem véletlenül súrolta a bőröndöm a súly limitet.)

Ünnepek

A karácsony könnyen egy olyan ünnep lehet, amikor nehéz melegnek lenni.

Mi úgy tartjuk otthon a karácsonyt, hogy két turnusban, először csak a húgom, a szüleim és én, és aztán van egy nagykarácsony, ahol rengeteg unokatestvérem, nagynéném, mindenféle rokonom részt vesz. És a rokonaim, akik közül sokan velem egy korosztályba tartoznak, mind hozzák magukkal a párjukat.

Képzeljétek el: egy halom fiatal, mellettük a kedvesük, bohóckodnak, közös történeteket idéznek fel, megölelik, megpuszilják egymást. És én, a család leszbikus tagja, évekig egyedül ültem, figyeltem a rokonaimat, és leginkább őriztem a titkomat, hogy ha volt is aktuálisan valakim, nem mertem volna a családi asztalhoz ültetni.

Amióta pedig az egész családom tudja a leszbikusságomat, sokkal felszabadultabb vagyok. Mesélek sztorikat régebbi randijaimról, összekacsintunk párkapcsolati témáknál az unokabátyámmal, nincs titok, ami izolálna, elfogadnak, szeretnek, elfogadják azt is, akivel vagyok. Egy család vagyunk.

De ehhez sok év kellett.

Remélem, túlélhetőek voltak Nektek az ünnepek, vagy megkockáztatom, meghitten zajlottak! :)

Coming out II.

Ez most részben egy bátorító bejegyzésnek íródott, talán pár ember esetében célba is találhat. Arra gondoltam, hogy a múltkori, különböző tévhitek után jó volna egy csokorban látni a coming out előnyeit is. Mit nyerhetünk abból, hogy előbújunk a környezetünknek? Nem gondolom, hogy erről lehet teljes, vagy végleges listát készíteni. Ahány ember, annyi történet és személyes motiváció. Tehát hiányosnak biztos hiányos lesz ez a gyűjtemény.

Leginkább a Coming out I. bejegyzés végén felvázolt történetből indulnék ki. Abból, a mindennapihelyzetből, amit egy rejtőzködő LMBTQ ember 'szinte meg is szokott'. Egy hétfői beszélgetés után nehéz csúsztatás nélkül kapcsolódni ahhoz a társas beszélgetéshez, hogy ki mit csinált a hétvégén, ha történetesen főhősünk az azonos nemű párjával romantikázott. Vagy nehéz egy (a nemi korrekciós folyamat elején álló) transz lánynak "kimagyaráznia"magát, hogy miért is tud kolleganőinek jó nőgyógyászt ajánlani. Ezek a helyzetek arról szólnak, hogy köztem és a másik ember (vagy emberek) között van egy titok, ami izolál, elszigetel, valami, ami miatt nem tudok a környezetemhez őszintén/felszabadultan kapcsolódni. És itt megint nem a szex vagy az ágyjelenet az,a miről beszélek, csak egy olyan egyszerű tény, hogy én valójában nő vagyok, aki férfi biológiával született, vagy hogy a párom ugyan úgy lány, mint én (ezért nem, nincs "pasi a láthatáron" - nem is lesz).

Ennek a titoknak a megszüntetése mind az egyén, mind a környezet hatására felszabadító tud lenni. Többször kaptam már azt a visszajelzést, hogy az a fél, akinek outoltam magam, megtisztelve, beavatva érezte magát, és örült annak, hogy nem hazudok neki sem olyasmit, hogy lánnyal járok, sem olyasmit, hogy nincsen párom, hanem őszinte tudok lenni. Sokszor a kifejezetten konzervatí értékrenddel bíró emberek számára ez az őszinteség, hitelesség sokkal többet jelent, mint az, hogy ki meleg, és ki nem.

További könnyebbséget jelent a coming out esetén, hogy mindenkit csak azzal lehet "zsarolni", sarokba szorítani, amit titkol. Ezek persze idézőjeles fogalmak, szerény megfigyelésem szerint egy-egy meleg 'belülről' sokkal inkább él meg ilyesfajta dolgokat (minthogy például őt sarokba lehet szorítani) mint a környezete. De minden esetre ha valaki nyíltan melegként éli az életét, ez nem merül fel, mint szempont. Az én esetemben pl. nem az évszázad titka a melegségem. Nem is ez az első dolog, ami közlök a nevemet követően egy bemutatkozásnál, de lehet rólam tudni. Nem feltétlenül "látszik" ez kívülről (a közhiedelemmel ellentétben), egyszerűen csak arról van szó, hogy megfordulok meleg rendezvényeken, megosztok (más ezer dologgal egyetemben) ilyen posztokat a facebook falamon stb.

Végül pedig ott van az a konfortos érzés, hogy egyminél szabadabb, minél inkább akár "átlagos/normális" életet élhetek. Vagy ha valaki nem szereti a normális szót (mint pl. én), akkor azt is monhatjuk, hogy nem attól fogok különbözni a heteróktól, hogy felvállalom a szexuális orientációmat (a heterók is felvállalják), hanem pont ezáltal válunk hasonlóvá. Hogy én is haza tudom vinni a barátomat egy családi ebédre mint a páromat, meg tudok vele jelenni egy munkahelyi családi rendezvényen stb. Mint mindenki.

Zárszóként annyit tennék mindehhez hozzá, hogy nem kell és nem is mindig jó minden helyzetben outolnunk magunkat, nem is ösztönöznék vakon erre senkit. Inkább a félelmünkben legtöbbször elfeledett előnyöket akartam megmutatni.

A férjem nevében

Párduc írta, hogy a házastársam nevének felvevése többek között a heteroszexualitás kifejezése, annak a kimutatása, hogy én házas vagyok, és elkötelezett vagyok a párom felé.

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy érdekes, a férfiak nem szokták (legalábbis nem nagyon) felvenni a párjuk, a feleségük nevét. Vagyis miről van itt szó? Aszimmetriáról. A névfelvevés nem kölcsönös. Sőt, tovább megyek. Egy ismerősömnél komoly párkapcsolati konfliktust jelentett, mikor a nő (a menyasszony) nem akarta felvenni a férje nevét. Mikor erről kérdeztem, a férfi valahogy a birtoklásról kezdett mesélni, meg hogy az övé a lány, és milyen dolog ez.

Coming out I.

Úgy gondoltam, talán érdemes néhány poszton keresztül összeszedegetni a coming out (előbújás) előnyeit és nehézségeit/hátrányait. Most megpróbálok a comig outtal kapcsolatos tévedésekre koncentráli, mivel talán tematikusan haladva könnyebb körbejárni. A leggyakoribb érv a comig outtal szemben (a társadalmi közbeszédben), hogy valaki minek mutogatja a melegségét az utcán, "én sem viszem ki a hálószobámból, ami oda való". Namármost valóban nem. És a melegek sem. Legalábbis nem gondolom, hogy több meleg létesítene szexuális kapcsolatot az utcán, mint heteroszexuális.

Legtöbbször ez alatt olyan dolgokra szokás gondolni, mint "miért járkét férfi egymás kezét fogva?", vagy "miért öltözik így?". Ez néha nem is a melegségről szól, hanem az úgynevezett 'gender policing' (=nemiség-rendőrség) megnyilvánulása, vagyis ha valaki nem úgy viselkedik, vagy néz ki, ahogy a társadalom skatulyába simítva elvárja, rögtön odapattan valaki, hogy "Te fiú létedre nem focizol? Milyen fiú vagy te?".

Valamint a közhiedelemmel ellentétben a heteroszexuálisok is "reklámozzák" a heteroszexualitásukat. Amivel egyébként nincs is semmi gond. Pont azért nem vesszük észre, mert 'normatív', vagy megszoktuk, nem üt el a mindennap látottaktól. Apróságokra kell gondolni. Mikor valaki férjhez meg, és felveszia férje nevét. Ebből is lehet tudni, hogy ő egy házas, heteroszexuális kapcsolatban élő nő. És szerintem helyes is ez így, ha valaki már a nevével szeretné az elköteleződését jelezni a párja flé, tegyen így. Melegként számomra a lehetőség sem adott. Vagy ott van például egy ismerősöm, akinek a faceboook profilképe ő maga, a férje, és a kisbabájuk. Azt gondolom, ez is tök jó, jó, hogy ő büszke anya, büszke a családjára. A probléma ott van, hogy ha ezt egy meleg család (szivárványcsalád) csinálja, az erkölcsrombolónak van minősítve, azzal vannak megvádolva, hogy "már megint reklázozzás a buziságukat, pedig a heterók is ezt otthon csinálják". Ami persze  nincs így, csak az nem tűnik fel.

Végül pedig egy saját történetet hoznék fel. Nekem sokáig nehéz volt kapcsolódni a környezetemhez, ha mondjuk csak egy olyan egyszerű témáról volt szó, hogy ki mit csinált a hétvégén. Mindenki (az én megélésemben) megoszthatta, ha a párjával volt, és mondjuk moziba mentek, vagy étterembe. Velem pedig előfordult, hogy azért nem mertem elmondani, hogy a párommal ugyan abba a sushizóba szeretek járni,mint az egyik lány a barátjával, mert meleg vagyok, és nehogy azt érzze, hogy a "hálószobámat" cipelem ide,és a szexuális szokásaimról beszélek illetlenül. Pedig ez nem arról szól. Ez arról szól, hogy az LMBTQ emberek vagy maguk nem megszokottan állnak a saját nemiségükhüz, vagy pedig a párválasztásuk tér el attól, amit a legtöbben megszoktunk. Innen nézve a (tág értelemben vett) melegséget titkolni olyan, mintha valaki azt titkolná, hogy házas. Vagyis szokatlan. Ha valaki ilyesmit titkolna, elgondolkoznánk, "mi lehet a háttérben, vajon miért nembeszél X.Y. kollégánk a feleségéről. Jah, hogy férje van??? Fúj, akkor ne is beszéljen, mi közöm hozzá." Most komolyan?

Diszkrimináció az esküvőn

Ez most egy olyan sztori, amiben rettentő kényelmetlenül éreztem magam.

Anabelle egy régi barátja házasodik. Mi is a meghívottak listáján vagyunk mint egy pár. A meghívókat egyébként a vőlegényékkel együtt írjuk, nyomtatjuk, ragasztjuk egy ködös hétköznap este.

Az esküvő normálisan zajlik, polgári ceremónia, virágok, könny, hajókázás a Dunán, lassan beinduló, alapvetően jókedvű lagzi. Kicsit tablettás a bor, és DJ hiányában a vőlegény folyton a számítógép előtt keveri a zenét, de oké.

Táncolunk a párommal. Cha-cha-cházni tanít, az elején ügyetlenkedek, aztán belejövök, és ahogy elkapjuk a ritmust, jól érezzük magunkat, sokat nevetünk. Nem a halloweeni bulink vodkás felszabadultsága ez, szolidan vagyunk jelen, cha-cha-cházunk vagy lassúzunk, megfogom Anabelle derekát vagy a vállát, néha összeér a homlokunk. Semmi mást nem csinálunk, mint más párok, sőt, valójában kevesebbet.

Tizenegy már elmúlik, mikor a vőlegény kihívja Anabelle-t magához. Én valakivel éppen beszélek, az egészről utólag tudok csak. A régi barát ilyesmit mond a páromnak:

Régi barát: /indulatosan/ Megbotránkoztattátok az egész vendégsereget a táncotokkal! Már felépítettem a családom előtt a hírenevedet, hogy te egy felelősségteljes és komoly szakember vagy, nem kellene így lerombolnod.

Én első blikkre állati dühös leszek. Ő hívott meg minket. Mint párt. Mégis mit vár? Ne táncoljunk együtt? Játsszam el, hogy Anabelle ismerőse vagyok? Hirtelen nagyon nincs kedvem ott maradni a lagzin.

 

Úgy, döntök, félrehívom a srácot. Arra, hogy én elég rosszul kezdem így érezni magam, a következőt mondja: "De nem tehetek róla, mit kezdjek a nyolcvanéves nagyanyámmal."

Félreértés ne essék, én megértem, ha valaki a saját esküvőjén nem akarja úgy bemutatni magát, mint akinek meleg barátai vannak. Ez az ő esküvője. Az ő napja. Viszont jól esne, ha ezt előre közölné, és akkor el tudnám dönteni, hogy bevállalom-e a jelenlétet így vagy sem. Mert ennek fényében:

- én az illető esküvőjén akkor inkább nem szeretnék ott lenni a párommal;
- ha pedig már meghívott, akkor vállalja értem a felelősséget, hiszen én az ő vendége vagyok;
- volt gyerekszobám, nem fogok az asztalon szexelni a barátnőmmel egy esküvőn, de a lassú zenére miért ne lassúzhatnánk, really? Hazudjam magam heteroszexuálisnak?

Ez egyszerűen nem fair. Nem fair, hogy más párok ott ülnek egymás mellett, megérintik egymást, megpuszilják egymást, táncolnak egymással vagy gyors csókot váltanak, én meg ha ezt csinálom, félrevonják a barátnőmet, és számon kérik rajta, hogy milyen szakember ő. Milyen szakember miben? Mi a frász köze van az ő szakmaiságának egy lagzihoz? Ha egy fiúval táncolt volna is ezt mondták volna róla? Nem hiszem.

És itt van valami fontos. Hogy miért érinthet minket, LMBTQ embereket az outolás kérdése érzékenyen. Hogy milyen érzés ilyen mondatokkal ott maradni egy csoportban. Ha elmegyek is rosszul érzem magam, ha maradok is rosszul érzem magam.

Kinek a pap...

Valamivel több, mint egy hónapja randiztam egy sráccal. Már a 3-4 levélváltás alkalmával (amit a találkozó előtt megejtettünk) leszögezte, hogy ő "heterós", és ilyen párt is keres. Ez leginkább azt jelenti, hogy titkolja a melegségét. Ezzel egyébként önmagában semmi gond, a legtöbb meleg így van ezzel, és nekem is nehéz még a mai napig outolnom magam egy-egy új közegben.

Viszont ahogyan már vagy egy órája dumáltunk, felmerült, hogy fontosan érzem az LMBTQ témákban a társadalmi felelősségvállalást. Erre a randipartnerem kifejtette, hogy szerinte Magyarországon semmi különbség heterók és melegek között, hogy neki semmi hátránya soha a szexuális orientációja révén nem származott, és az egész tök felesleges szerinte.

És akkor belémhasított egy fél órával ezelőtti információ, amire rá is kérdeztem.

Én: Nem azt mondtad, hogy még a szüleid sem tudják, hogy meleg vagy, és ezért költöztél el otthonról?
Srác (30 éves): De azért, még most sem tudják.
Én: És a barátaid?
Srác: A melegek igen, de csak ők.
Én: És a munkahelyeden?
Srác: Ott se mondtam el. Ha párom van, mindig női nevet mondok.

Hát igen, így tényleg nehéz diszkriminációval találkozni. Tulajdonképpen ha buzizást hall, akkor is inkább becsukja a fülét, mondván, hogy ez nem is arról szól, ez csak úgy egy sértés. Ami kicsit igaz is, nem is. De számomra megfejtehetetlen, hogy tud valaki ennyire zártan gondolkodni, és nem észrevenni magát.

Társkereső oldalak

És ha már internetes társkeresés, én mint heteroszexuális és leszbikus társkeresők bevett (ex) használója, a következő különbséget találtam férfiakkal és nőkkel való ismerkedés között:

 

a levelezés hosszúságát.

Férfiakkal általában egy-két levél után már telefonáltunk és helyet egyeztettünk, nőknél hat-hét levélváltásig tudtuk nyúzni egymást. Mert mi van, ha nem az vagyok, akinek mondom magam, vagy ki is vagyok igazán, írjak hobbiról-kedvenc baromfiról-gyermekkori karateóráimról, etc, hogy a végén aztán valami fura oknál fogva mégse találkozzunk. Aznapi betegség, eltűnés, meggondolás. Ha röviden levelezünk, túl rámenős vagyok és ez a baj, ha hosszan, "biztos oka van, hogy ilyen hosszan levelezünk", és ezért nem. Tisztelet az üdítő kivételnek.

Nincs a fejemben jó megoldás erre, csak a türelem vagy a határozottság (talán a három levélváltás után még idegenkedőkkel amúgy se jönnék össze?), vagy valami x-faktor, amiből műsort lehetne csinálni és nézném. (Sajnos a mostanival is ezt teszem.)

Melegeknél nem egészen ilyen, Párduc történeteit elhallgatva spontánabbul és könnyedebben tud menni az ismerkedés, de ott meg sok a szex-date-et keresők száma, ami nem baj, csak a komoly kapcsolat után vágyódóknak nehezítheti meg a pályát. Ezt hiszem legalábbis én. Párduc meg majd kijavít, ha not right. Transzok internetes társkeresésével sajnos nem nagyon vagyok képben...

 

It's a beginning of a beautiful friendship

Párduc meleg barátom, és meleg randi kérdésekben most mindenféle aktualitások tudója.

 

Mostanában heti két-három randija simán van, ami a munkáját tekintve csoda, szóval nagyon elszánt.