2012. október 31., szerda

Miért nem szeretem biszexnek hívni magam


A barátnőm mostanában leszbikusnak hívja magát.

Ez azért izgalamas, mert amúgy hozzám hasonlóan leginkább biszexuális (a címkékről bővebben lásd itt), viszont a biszexualitással rettenetes coming outolni. Miért?

Mert a "bi" miatt az emberek olyanokat kezdenek kérdezi, hogy:

Érdeklődő ismerős: És nem nehéz összeegyeztetni a kettőt?
Én /gyanakodva/: A kettő mit?
Érdeklődő ismerős: Hát kettejüket. A fiút meg a lányt.
 

Tisztázzunk valamit. A biszexualitás nem egyenlő a poligámiával, azaz hogy több partnerrel folytatok egyszerre kapcsolatot. Én köszönöm de egy monogám párkapcsolatban élek, azaz ilyen értelemben mindegy, hogy elméletileg mindkét nemmel tudnék szexuális aktusba bonyolodni, mert a gyakorlatban ez egy emberrel valósul meg, aki történetesen nő.

És nem kell eddig menni, LMBTQ közösségekben épp úgy dívik a bifóbia, azaz hogy biszex emberekkel tudod mit ne csinálj? Ne gyere össze velük, mert megszívod. Majd jól elmennek családot alapítani, és te tudod mit fogsz csinálni? Jól ott fogsz maradni összetört szívvel. Dióhéjban valami ilyesmi a bifóbia.
 

Asszony olvas

Munkások szerelnek a lakásban, én a teraszon olvasok békésen, hogy ha bármi van, tudjanak szólni a szerelők, barátnőm a hálószobában barikádozta el magát. Az egyik srác kicsit flörtölt velem, ami őt látványosan bosszantotta.

Egyszer csak feltépődik a hálószoba ajtaja, barátnőm a lendületes ajtókivágáson kissé megszeppent férfiak elé lép, és rájuk morog:

- Asszony hol van?!

Like.

2012. október 30., kedd

Nem szerzünk nekem fiúkat

Nyáron tanultam vezetni, és az oktatóm folyton a fiúkkal cseszegetett. "Na és mi a helyzet pasi fronton?", ilyenek jöttek fel. Vonakodtam válaszolni, de őt ez nem zavarta. Egyre kínosabb lett a történet, és mind inkább tépelődtem, hogy most outoljam magam? Pár hét volt hátra a vizsgámig, rettegtem, hogy megbuktat, mert homofób, a jogsim határideje meg lejár. Valahol ekkor adtam fel:

Oktató: Na, Mona, szerzünk neked fiúkat! Mit szólsz ehhez?
Én /zavartan és egyre idegesebben/: Hagyjuk ezt.
Oktató: Igazad van, tényleg. Ne fiúkat szerezzünk, hanem egy fiút.
Én /idegesen/: Akkor inkább egy lányt.
Oktató /mint aki nem hallotta jól/: Lányt? Miért? Mire jók a lányok?
Én /somolyogva/: Hát, vannak, amikre elég jók.

Ezután hatalmas csöndben vezetünk az úton, sehol nem kanyarodunk el, hanem csak úgy határozottan egyenesen, jó pár percen keresztül.

És nem buktam meg.

 

2012. október 29., hétfő

Lightos feszengés egy régi ismerőssel

Tegnap átjött egy volt osztálytársam, akivel mostanában újra felvettem a kapcsolatot, és vele meg a barátaimmal töltöttük az estét.

Érdekes módon izgultam. Out vagyok az életem sok területén, szakmai-baráti-családi körökben, a barátnőm nem titok, hanem tény, most mégsem beszéltünk semmi LMBTQ témáról ezzel a fiúval. A dilemmám talán ott volt, hogy ő nem tudta, de hat fős társaságunkban négyen melegek voltunk, és itt van még a szinte heteró lakótársam, de ennyi. Vagyis két meleg fiúval és egy lánypárral dumált, ő mint heteró kisebbség az este, és valamiért ezt mintha szégyelltem volna (?) bevallani. Vagy talán féltem, hogy ha megtudná, megijedne, nem akarna jönni többet?

Az is fura helyzet volt, mikor a párom beesett, nem mutattam rá, hogy ő itten a párom, csak hogy a barátnőm, ami egy hülye, kétértelmű szó, a másik fantáziájára bízva, hogy mit lát bele.

Tehát hogy is állok akkor az önelfogadással, ha feltételezem egy amúgy nyitott, intelligens, kapcsolódni vágyó fiúról, hogy (a fantáziámban főleg) megriasztaná két meleg fiú vagy egy ritkán tapasztalható, de itt jelen lévő meleg többség.

Erről remélem lassan szerzőtársam :) többet tudna írni, hogy a heteró (vagy magát annak címkéző) férfiakat hogyan és miért tudják megijeszteni a meleg férfiak, miképpen kezdenek feszengeni mellettük. Tegnap ez lett volna a worst forgatókönyvem, hogy a fiú feszengeni kezd, így meg volt egy nem-is-annyira titok közöttünk (lévén a barátnőm folyamatosan ki-kiszólt nekem, és elég hamar kiderült, hogy egy ágyban alszunk), amitől  meg én feszengtem, ha nem is nagyon, de azért.

(Közben azért jó volt dumálni, és megfogadtam, hogy legközelebb, ha még mindig szívesen jönne, akkor outolni kéne társaságunkat neki. Utálom azt az érzést, mikor kényszert érzek önmagunk rejtegetésére, a félelemre, hogy csak addig vagyok elfogadható, amíg nem derül ki, hogy ki iránt tudok szerelmet érezni.)

 

2012. október 28., vasárnap

Meleg párkapcsolatban ki a "fiú" és ki a "lány"?

A tradicionális szerepfelfogás az egynemű párkapcsolatok szerepeit nem tudja magyarázni, legfeljebb azzal, hogy a pár egyik tagjának a lánynak, a másiknak a fiúnak kell lennie. És persze vannak olyan LMBTQ kapcsolatok, ahol valóban, a pár egyik tagja inkább fiúsnak vagy inkább lányosnak mondott tulajdonságokat, viselkedésmintákat vesz fel, de ez egyáltalán nem igaz minden meleg párkapcsolatra.

Az én barátnőm például hosszúhajú, vékony lány, imádja a magassarkúkat, a szoknyákat, vagyis csupa, a társadalom által nőiesnek mondott ruhadarabbal kommunikál, az öltözködése és szerepei alapján leginkább lipstick lesbian, ha ragaszkodok a címkézéshez, hasonlóan hozzám. Vagyis mi egyáltalán nem vagyunk egyikünk a fiú-másikunk a lány pár, sem a hétköznapjainkban, sem a szexusunkban.

Kevés kérdés borít ki annyira, hogy "és nálatok ki a fiú?" Ebben burkoltan az is benne van talán, hogy "és ki viseli a nadrágot", vagyis hogy ki domináns, mert ugye az a helyes, ha a férfi az. Meg egy nagy adag információhiány is benne van ebben a kérdésben, mert miért kéne valakinek fiúnak lenni, miért ne lehetnék én úgy nő, hogy egy nő a párom, nem értem! Illetve értem, ha feltételezem, hogy a heteroszexuális párkapcsolatoktól való eltérések magyarázatra szorulnak, és az A MINTA, ahol minden a helyén van, jól van.

A másik, ami meg tud őrjíteni, hogy a párkapcsolatunkat sokszor nem látják párkapcsolatnak férfiak, mikor arról érdeklődnek, hogy beszállhatnak-e harmadiknak. Ez kurvára nem erről szól. Nem azért jöttünk össze a kedvesemmel, mert külön-külön képtelenek voltunk pasit fogni magunknak, és akkor majd most jól ketten (!) fogunk pasit fogni, mert lám, így mennyivel több eséllyel indulunk. Hanem mert mi így jól érezzük magunkat, nekünk így kerek a világ. A világ kerekségéhez a pénisz nem kritérium, ellenben a kölcsönös megértésen, társiasságon és odaforduláson alapuló szeretetkapcsolat igen. Nekem legalábbis.

2012. október 27., szombat

Legénybúcsú, menyasszonytánc

A nemi szerepek tradicionális felfogásában a szerepek merevségéből és előre gyártottságából fakad például az is, hogy nincs séma két férfi házassága esetén a legénybúcsúra. Tarthatják-e egybe? Vagy inkább ne? A legénybúcsúra chip and dale fiúkat kell hívni vagy jöhetnek lányok is, esetleg chip and dale lányok, hogy a hetero fiú barátoknak is legyen eyecandy? Mit kell ilyenkor tenni?

Szokták mondani nálunk az esküvőre, hogy "az az ara napja", amiről mindenki kislány kora óta álmodik, a csodaszép fehér ruha, stb. Mi a helyzet egy leszbikus pár esküvőjekor? Kit visznek el a menyasszonytáncnál? Van-e egyáltalán ilyen?

 

2012. október 25., csütörtök

Tradicionális szerepfelfogás

Ráadásul a tradicionális szerepfelfogásban a férfi az, aki minél több nőt szerez meg, aki erős, ambíciózus, tudja, mit akar, és meg is kapja, akire lehet támaszkodni, nem anyámasszony katonája, az érzelmeit ritkán és megfontoltan fejezi ki, kicsit agresszív is, az agresszió mindenesetre az ő asztala, ő a domináns fél a párkapcsolatban.

A nő szép, szép és szép, szóval csinos, ad magára, igényes, jól tud főzni, megértő, odaadó, kedves, gyengéd, tudja, hol a helye, főz, mos, takarít, gondját viseli a családjának, az otthon tűzhelyét őrzi. Esetleg lehet furfangos és csábító, de csábítása férfiak álmaiból fakad, ő tud lenni a démoni nő, a szerető, a dáma. Semmiképp nem ő a domináns a kapcsolatban, vagy ha igen, akkor kreatívan kell találnia, hogy ne tűnjön fel senkinek, és ebben a kreativitásban rejlik az ereje. Ennek a jelmondata lehetne, hogy: "A férfi a fej, de a nő a nyak." A szexualitását mint portrékát kínálja, és ezáltal  tud jutni némi irányító szerephez.

Egy, a kétezres években végzett itthoni kutatásban férfiakat és nőket kérdeztek meg, hogy szerintük mely tulajdonságok fontosak nők és férfiak számára. A bal oldalon láthatóak azok a tulajdonságok, amiket a válaszadóknak értékelniük kellett. Többnyire ezek a tulajdonságok mindkét nem számára fontosak voltak, ilyen például a műveltség, az ügyek intézésében való jártasság, stb. Ahol eltérések voltak, vagyis gyakoribb volt, hogy az egyik nemre inkább jellemzőnek tartották a válaszadók, ezek:

A nő megnyerő külsejű, érzelmekben gazdag, alkalmazkodó, kiegyensúlyozott, megértő, béketűrő, takarékos, ért a gyerekneveléshez, érzékeny.

A férfi okos, önálló, magabiztos, határozott, bátor, vállalkozó szellemű, üzleti sikereket elérő, ért a pénzkereséshez.

2012. október 23., kedd

Honnan tudod, hogy ki a vonzó?

Még egy példa a heteronormativiásra.

Anyámnak arról mesélek, hogy az előző barátnőm, aki egyben a legfiatalabb (még ha nem is legkisebb :) ) barátnőm volt, hogyan jött rá a melegségére.

Úgy, hogy egyszerűen tudta.

Anyám azt kérdezte, hogy de honnan? Honnan, ha nem is volt sosem kapcsolata férfiakkal?*

Miért, kérdeztem vissza anyától, neked volt kapcsolatod nőkkel? Akkor honnan tudhatod, hogy csak a férfiak érdekelnek?

Szóval heteroszexuálisként honnan tudja az ember, hogy a másik nem érdekli? Miért nem kérdezik meg sosem egy heteroszexuálistól ezt?

A heteronormativitás feltételezi, hogy mindenki heteró, ugye, de ezt a normát MI hoztuk létre, a társadalom alkotta, a világ ennél színesebb és bonyolultabb! Persze a szexuális orientációval és nemi identitással fontos foglalkozni, de előbb szerintem a magunk háztáján nézzünk körbe. És tegyük fel a kérdést, hogy mi honnan tudtuk életünk első szerelméről, hogy vonzódunk hozzá.

*Hozzáteszem, hogy anya ebben nem hibás, egyszerűen ilyen társadalmi normák között növünk fel és sajátítjuk el ezeket. Viszont mi vagyunk a felelősek azért, ha nem kérdőjelezzük meg őket, és kérdés nélkül elfogadjuk igazságokként.

2012. október 21., vasárnap

A heteroszexualitás autópályája

A heteronormativitás az én életemben valahogy így volt jelen:

A szüleim ambivalensen fogadták, hogy a lányuk nőket választ. Összességében elfogadóak voltak, mégis volt bennuk egyfajta ki nem mondott, rejtett érzelemvilág. Tizennégy évesen szerettem bele egy nőbe, és nekik hosszú ideig volt problémájuk azzal, hogy velem itt valami megmásíthatatlan, sorsfordító dolog történt. Hogy ezzel az én kapós kis heteroszexuális karrierem összeomlott, és minden, ami eztán történik, hát történjen, én ilyen "lettem", ezt kell elfogadni.

És ebben az "hát téged már így kell elfogadni"-ban volt valami borzasztó.

Mintha minden ember, én is, a heteroszexualitás nyolcsávos autópályáján vágna neki az életnek, és egyszer csak történik vele valami, ami miatt "kisiklik", "elferdül", letér erről a fasza útról, és egy zötyögős földúton találja magát, ahol nem hogy 130-al, de 15-el is alig tud menni, kerülgeti a gödröket és a kecskéket, aztán ha sokáig megy és messzire jut, találhat esetleg egy autóutat, ahol már gyorsabban is nekiindulhat, és végül, esetleg, ha nagyon sokat beletesz, elérhet egy kétsávos autópályára. Viszont nyolcsávos ebből már nem lesz soha.


És mi van akkor, ha az ember nem heteroszexuálisnak születik? Ha feltételezzük, hogy a párválasztás, szexualitás, az identitás ezen része bonyolulabb ennél? Például miért pont az akkori párommal jöttem össze, miért nem egy férfival? Hogy nem jelethetett gondot a szexnél az, hogy ő nő? Miért éreztem már akkor természetesnek a hozzá való kapcsolódást?

A heteroszexuális emberek mennyire gondolkodnak el azon, hogy ők hogyan lettek heteroszexuálisok? Mikor és mi hatására bizonyosodtak meg ebben? Változott-e a szexualitásuk az életük során? A preferenciáik, fantáziáik, vágyaik? Ti hogyan lettetek azok, akik? Mi alapján választottátok a párotokat? Kételkedtetek-e abban, hogy a szerelmetek helyes-e vagy helytelen? Ha igen, hogyan kételkedtetek?

Azt gondolom, kérdezni kell, magunktól is, és nem válaszokat gyártani. Előre megírt keretekben sosem fogjuk megérteni a szerelem és a vágy, az intimitás és az elköteleződés természetét.

2012. október 19., péntek

Heteronormativitás

A társadalom heteronormatív.

Ez azt jelenti, hogy alapból azt feltételezzük mindenkiről, hogy heteró. A kislányoknak meséket mondunk egész kis koruktól fogva, hogy majd jön a herceg, majd amikor megtalálod a neked való férfit, a kisfiúkról pedig feltételezzük, hogy majd megtalálják egyszer a nekik való, szép és kedves feleséget.

Nincsenek itthon mesék királylányokról, akik királylányokat szeretnek, királyfikról, akik beleszeretnek a lovászfiúba és férjül veszik és együtt uralkodnak békességben, szerelemben.

A heteronormativitással együtt jár, hogy a szexualitásról statikusan gondolkodik, eszerint a szexus velünk született és állandó (nem pedig változó és mindenkire egyénileg jellemző, amit a szerző szívének oly kedves queer-elmélet állít), a nemekről pedig dichotóm módon gondolkodik, azaz van a férfi és van a nő, és vagy egyik vagy, vagy másik, és ez alapvetően meghatározza az életedet, lehetőségeidet, értékeidet.

Tehát a világot két részre választja, férfira és nőre, és kész axiómarendszert hoz létre arra, hogy férfiaknak és nőknek milyen céljai, vágyai, értékei vannak, aminek része az életpálya-modell, mércéi vannak a női ill. férfi sikerességnek és sikertelenségnek, és ezek a leghétköznapibb forgatókönyveket is átszövik. Ezt a normarendszert nem kérdőjelezzük meg, hiszen a gondolkodásunk, világról és életről való felfogásunk alapját képezi. Ez a normarendszer nem csak a társadalomban kívül található meg, de kisgyermekkorunktól kezdve belsővé tesszük - ezért lehet például az, hogy a melegek szégyellik a melegségüket, holott a közvetlen környezetük akár el is fogadja őket, mégis azt élik meg, hogy magyarázattal tartoznak, bár nem tudják kiknek, meg kell valahogy indokolniuk, hogy ők melegek, hogy ők így okék, így is hasznos részei a társadalomnak...

2012. október 17., szerda

A társalgás szintjei

Hentesnél.

Meleg férfi: Két szeletet kérek abból.
Hentes /miközben vágja/: A kedves feleségének lesz?


Ezzel a hipotetikus, és egy kedves meleg ismerősömtől vett példával a társalgás szintjeit próbáltam megmutatni.

A hentes közeledni akar, kedveskedni, small talkolni, őt nem érdekli igazán se a kedves feleség, se a vevő, ezt csak úgy kérdezi.

Miközben mondjuk a meleg férfit bántja vele. Mert ennek a meleg férfinek nincs kedves felesége, hanem barátja van, és neki lesz a szelet, vagy senkije sincs, de ha lenne, akkor is pasija lenne vagy (legyünk optimisták) férje.

Ezek tipikusan azok a mondatok, amik nekem és sok másik LMBTQ embernek mélyre mehetnek. Ami miatt utána tök szar kedvvel fogunk trolira ülni, munkába menni, stb. Mert olyan életet feltételeznek rólam, ami nem az enyém. Nekem nincs kedves feleségem és nem is valószínű, hogy lesz, talán ilyet gondol a hipotetikus férfi a hipotetikus hentesnél, és közben elszégyelli magát és talán dühös is lesz. Nyel egyet, motyog valami olyasmit, hogy nem, és elbattyog haza.

 
Mi van, ha nem ez történik, hanem:
 
Meleg férfi: Két szeletet kérek abból.
Hentes /miközben vágja/: A kedves feleségének lesz?
Meleg férfi: Nem, az élettársamnak, aki férfi.


Képzeljük el a hentes arcát, kézmozdulatát. Persze lehet, hogy egy libárelis hentesről van szó, aki elmosolyodik, és ugyanúgy vágja tovább a húst. De függetlenül attól, hogy a hentes liberális vagy sem, egyszerűen a társalgás más szintjén reagál a meleg férfi.

A coming out (sajnos!) nem a mindennapi élet része, a legtöbben csak szűk körrel osztják meg, ha megosztják LMBTQ identitásukat, rengeteg meleg rejtőzködik, bújkál, retteg a stigmatizációtól. Én is, rengeteg outolásom után éreztem, hogy a környezetem hirtelen valami mély dolgot kezd megosztani velem, házastársi konfliktusokat, szerettek elvesztését, stb., az outolásom kicsit megtöri a felszínes társalgást.

Tehát mit jó ilyenkor tenni? outoljam magam a hentesnek, és hozzam mindkettőnket zavarba, vagy nyeljem le, hogy kedves feleség, meg egy túrót, és éljek tovább?

Ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse. Számomra fontos, hogy minél többen tudják, létezünk, vagyunk, én szeretnék minél több ilyen helyzetben is coming outolni. Csak közben ott a félelem bennem, hogy de kell ez? Kell ez nekem, kell ez neki? Könnyebb lenne becsukni a szemem és a fülem, és hagyni az egészet.

És ez, többek között, a heteronormativitás miatt van.

2012. október 16., kedd

Hogyan ne mutasd ki az érzéseidet

Néhány ismerősömmel beszélgetve felmerült, hogy az a férfi, aki kimutatja az érzelmeit, homár.

Tehát az a férfi, aki kifejezi, hogy érez valamit egy helyzetben, például ha a munkahelyén cseszegetik, és a reakciója olyasmi "Srácok, ez bántó", akkor ő, nincs mit tenni, buzi, vagyis a munkatársai tulajdonképpen kasztrálják őt, megfosztják a férfiasságától. Kicsit olyan ez, mint az a gyomorforgató mondat, hogy "úgy viselkedsz, mint egy nő."

Mert van A FÉRFIAS meg a A NŐIES viselkedés, és a gendertipikus normától eltérő viselkedést ez a csoport bünteti. Mert böfögni és fingani és pofán csapni a gyökér munkatársakat férfias, elegánsan bosszút állni férfias, kifejezni, hogy mit jelent számomra egy helyzet buzis.

Felfordul a gyomrom.

2012. október 14., vasárnap

Mint káromkodás

Azt hallom az utcán, hogy "Ez a buzi esernyő."

Egy pillanatra megállok, aztán tovább megyek.

2012. október 13., szombat

Női öltöző

Most szintén a coming outon pörgök. Női öltöző. Vajon jó helyen vagyok-e itt. Vajon öltöznének-e körülöttem így a nők, mernének-e meztelenek lenni előttem, ha tudnák. Vagy egyáltalán: jelent-e bármit, hogy megnézem őket? Van-e az én nézésemben valami, ami miatt külön kéne öltöznöm?

Igyekszem nem nagyon nézni senkit. Pedig hogyan nézek? A családomban sok nő (akkor: lány) vesz körbe gyermekkorom óta. A világ legtermészetesebb része volt meztelenül fürdeni velük egy esős nap után, uszodába járni, hálóingbe bújni egymás előtt. Táborokba jártam. Sosem zavart. Más-e vajon most?

Tudom úgy nézni a nőket, hogy hát nők, együtt öltözünk, so what, meg úgy is, mint mikor erotikus képeket nézek. De vajon ők tudnának-e úgy öltözni velem, hogy együtt öltözünk, so what, ha kiderülne, hogy én leszbikus vagyok?

Ez nem a legfontosabb kérdések egyike, de ma felmerült bennem.