Coming out II.

Ez most részben egy bátorító bejegyzésnek íródott, talán pár ember esetében célba is találhat. Arra gondoltam, hogy a múltkori, különböző tévhitek után jó volna egy csokorban látni a coming out előnyeit is. Mit nyerhetünk abból, hogy előbújunk a környezetünknek? Nem gondolom, hogy erről lehet teljes, vagy végleges listát készíteni. Ahány ember, annyi történet és személyes motiváció. Tehát hiányosnak biztos hiányos lesz ez a gyűjtemény.

Leginkább a Coming out I. bejegyzés végén felvázolt történetből indulnék ki. Abból, a mindennapihelyzetből, amit egy rejtőzködő LMBTQ ember 'szinte meg is szokott'. Egy hétfői beszélgetés után nehéz csúsztatás nélkül kapcsolódni ahhoz a társas beszélgetéshez, hogy ki mit csinált a hétvégén, ha történetesen főhősünk az azonos nemű párjával romantikázott. Vagy nehéz egy (a nemi korrekciós folyamat elején álló) transz lánynak "kimagyaráznia"magát, hogy miért is tud kolleganőinek jó nőgyógyászt ajánlani. Ezek a helyzetek arról szólnak, hogy köztem és a másik ember (vagy emberek) között van egy titok, ami izolál, elszigetel, valami, ami miatt nem tudok a környezetemhez őszintén/felszabadultan kapcsolódni. És itt megint nem a szex vagy az ágyjelenet az,a miről beszélek, csak egy olyan egyszerű tény, hogy én valójában nő vagyok, aki férfi biológiával született, vagy hogy a párom ugyan úgy lány, mint én (ezért nem, nincs "pasi a láthatáron" - nem is lesz).

Ennek a titoknak a megszüntetése mind az egyén, mind a környezet hatására felszabadító tud lenni. Többször kaptam már azt a visszajelzést, hogy az a fél, akinek outoltam magam, megtisztelve, beavatva érezte magát, és örült annak, hogy nem hazudok neki sem olyasmit, hogy lánnyal járok, sem olyasmit, hogy nincsen párom, hanem őszinte tudok lenni. Sokszor a kifejezetten konzervatí értékrenddel bíró emberek számára ez az őszinteség, hitelesség sokkal többet jelent, mint az, hogy ki meleg, és ki nem.

További könnyebbséget jelent a coming out esetén, hogy mindenkit csak azzal lehet "zsarolni", sarokba szorítani, amit titkol. Ezek persze idézőjeles fogalmak, szerény megfigyelésem szerint egy-egy meleg 'belülről' sokkal inkább él meg ilyesfajta dolgokat (minthogy például őt sarokba lehet szorítani) mint a környezete. De minden esetre ha valaki nyíltan melegként éli az életét, ez nem merül fel, mint szempont. Az én esetemben pl. nem az évszázad titka a melegségem. Nem is ez az első dolog, ami közlök a nevemet követően egy bemutatkozásnál, de lehet rólam tudni. Nem feltétlenül "látszik" ez kívülről (a közhiedelemmel ellentétben), egyszerűen csak arról van szó, hogy megfordulok meleg rendezvényeken, megosztok (más ezer dologgal egyetemben) ilyen posztokat a facebook falamon stb.

Végül pedig ott van az a konfortos érzés, hogy egyminél szabadabb, minél inkább akár "átlagos/normális" életet élhetek. Vagy ha valaki nem szereti a normális szót (mint pl. én), akkor azt is monhatjuk, hogy nem attól fogok különbözni a heteróktól, hogy felvállalom a szexuális orientációmat (a heterók is felvállalják), hanem pont ezáltal válunk hasonlóvá. Hogy én is haza tudom vinni a barátomat egy családi ebédre mint a páromat, meg tudok vele jelenni egy munkahelyi családi rendezvényen stb. Mint mindenki.

Zárszóként annyit tennék mindehhez hozzá, hogy nem kell és nem is mindig jó minden helyzetben outolnunk magunkat, nem is ösztönöznék vakon erre senkit. Inkább a félelmünkben legtöbbször elfeledett előnyöket akartam megmutatni.

A férjem nevében

Párduc írta, hogy a házastársam nevének felvevése többek között a heteroszexualitás kifejezése, annak a kimutatása, hogy én házas vagyok, és elkötelezett vagyok a párom felé.

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy érdekes, a férfiak nem szokták (legalábbis nem nagyon) felvenni a párjuk, a feleségük nevét. Vagyis miről van itt szó? Aszimmetriáról. A névfelvevés nem kölcsönös. Sőt, tovább megyek. Egy ismerősömnél komoly párkapcsolati konfliktust jelentett, mikor a nő (a menyasszony) nem akarta felvenni a férje nevét. Mikor erről kérdeztem, a férfi valahogy a birtoklásról kezdett mesélni, meg hogy az övé a lány, és milyen dolog ez.

Coming out I.

Úgy gondoltam, talán érdemes néhány poszton keresztül összeszedegetni a coming out (előbújás) előnyeit és nehézségeit/hátrányait. Most megpróbálok a comig outtal kapcsolatos tévedésekre koncentráli, mivel talán tematikusan haladva könnyebb körbejárni. A leggyakoribb érv a comig outtal szemben (a társadalmi közbeszédben), hogy valaki minek mutogatja a melegségét az utcán, "én sem viszem ki a hálószobámból, ami oda való". Namármost valóban nem. És a melegek sem. Legalábbis nem gondolom, hogy több meleg létesítene szexuális kapcsolatot az utcán, mint heteroszexuális.

Legtöbbször ez alatt olyan dolgokra szokás gondolni, mint "miért járkét férfi egymás kezét fogva?", vagy "miért öltözik így?". Ez néha nem is a melegségről szól, hanem az úgynevezett 'gender policing' (=nemiség-rendőrség) megnyilvánulása, vagyis ha valaki nem úgy viselkedik, vagy néz ki, ahogy a társadalom skatulyába simítva elvárja, rögtön odapattan valaki, hogy "Te fiú létedre nem focizol? Milyen fiú vagy te?".

Valamint a közhiedelemmel ellentétben a heteroszexuálisok is "reklámozzák" a heteroszexualitásukat. Amivel egyébként nincs is semmi gond. Pont azért nem vesszük észre, mert 'normatív', vagy megszoktuk, nem üt el a mindennap látottaktól. Apróságokra kell gondolni. Mikor valaki férjhez meg, és felveszia férje nevét. Ebből is lehet tudni, hogy ő egy házas, heteroszexuális kapcsolatban élő nő. És szerintem helyes is ez így, ha valaki már a nevével szeretné az elköteleződését jelezni a párja flé, tegyen így. Melegként számomra a lehetőség sem adott. Vagy ott van például egy ismerősöm, akinek a faceboook profilképe ő maga, a férje, és a kisbabájuk. Azt gondolom, ez is tök jó, jó, hogy ő büszke anya, büszke a családjára. A probléma ott van, hogy ha ezt egy meleg család (szivárványcsalád) csinálja, az erkölcsrombolónak van minősítve, azzal vannak megvádolva, hogy "már megint reklázozzás a buziságukat, pedig a heterók is ezt otthon csinálják". Ami persze  nincs így, csak az nem tűnik fel.

Végül pedig egy saját történetet hoznék fel. Nekem sokáig nehéz volt kapcsolódni a környezetemhez, ha mondjuk csak egy olyan egyszerű témáról volt szó, hogy ki mit csinált a hétvégén. Mindenki (az én megélésemben) megoszthatta, ha a párjával volt, és mondjuk moziba mentek, vagy étterembe. Velem pedig előfordult, hogy azért nem mertem elmondani, hogy a párommal ugyan abba a sushizóba szeretek járni,mint az egyik lány a barátjával, mert meleg vagyok, és nehogy azt érzze, hogy a "hálószobámat" cipelem ide,és a szexuális szokásaimról beszélek illetlenül. Pedig ez nem arról szól. Ez arról szól, hogy az LMBTQ emberek vagy maguk nem megszokottan állnak a saját nemiségükhüz, vagy pedig a párválasztásuk tér el attól, amit a legtöbben megszoktunk. Innen nézve a (tág értelemben vett) melegséget titkolni olyan, mintha valaki azt titkolná, hogy házas. Vagyis szokatlan. Ha valaki ilyesmit titkolna, elgondolkoznánk, "mi lehet a háttérben, vajon miért nembeszél X.Y. kollégánk a feleségéről. Jah, hogy férje van??? Fúj, akkor ne is beszéljen, mi közöm hozzá." Most komolyan?

Diszkrimináció az esküvőn

Ez most egy olyan sztori, amiben rettentő kényelmetlenül éreztem magam.

Anabelle egy régi barátja házasodik. Mi is a meghívottak listáján vagyunk mint egy pár. A meghívókat egyébként a vőlegényékkel együtt írjuk, nyomtatjuk, ragasztjuk egy ködös hétköznap este.

Az esküvő normálisan zajlik, polgári ceremónia, virágok, könny, hajókázás a Dunán, lassan beinduló, alapvetően jókedvű lagzi. Kicsit tablettás a bor, és DJ hiányában a vőlegény folyton a számítógép előtt keveri a zenét, de oké.

Táncolunk a párommal. Cha-cha-cházni tanít, az elején ügyetlenkedek, aztán belejövök, és ahogy elkapjuk a ritmust, jól érezzük magunkat, sokat nevetünk. Nem a halloweeni bulink vodkás felszabadultsága ez, szolidan vagyunk jelen, cha-cha-cházunk vagy lassúzunk, megfogom Anabelle derekát vagy a vállát, néha összeér a homlokunk. Semmi mást nem csinálunk, mint más párok, sőt, valójában kevesebbet.

Tizenegy már elmúlik, mikor a vőlegény kihívja Anabelle-t magához. Én valakivel éppen beszélek, az egészről utólag tudok csak. A régi barát ilyesmit mond a páromnak:

Régi barát: /indulatosan/ Megbotránkoztattátok az egész vendégsereget a táncotokkal! Már felépítettem a családom előtt a hírenevedet, hogy te egy felelősségteljes és komoly szakember vagy, nem kellene így lerombolnod.

Én első blikkre állati dühös leszek. Ő hívott meg minket. Mint párt. Mégis mit vár? Ne táncoljunk együtt? Játsszam el, hogy Anabelle ismerőse vagyok? Hirtelen nagyon nincs kedvem ott maradni a lagzin.

 

Úgy, döntök, félrehívom a srácot. Arra, hogy én elég rosszul kezdem így érezni magam, a következőt mondja: "De nem tehetek róla, mit kezdjek a nyolcvanéves nagyanyámmal."

Félreértés ne essék, én megértem, ha valaki a saját esküvőjén nem akarja úgy bemutatni magát, mint akinek meleg barátai vannak. Ez az ő esküvője. Az ő napja. Viszont jól esne, ha ezt előre közölné, és akkor el tudnám dönteni, hogy bevállalom-e a jelenlétet így vagy sem. Mert ennek fényében:

- én az illető esküvőjén akkor inkább nem szeretnék ott lenni a párommal;
- ha pedig már meghívott, akkor vállalja értem a felelősséget, hiszen én az ő vendége vagyok;
- volt gyerekszobám, nem fogok az asztalon szexelni a barátnőmmel egy esküvőn, de a lassú zenére miért ne lassúzhatnánk, really? Hazudjam magam heteroszexuálisnak?

Ez egyszerűen nem fair. Nem fair, hogy más párok ott ülnek egymás mellett, megérintik egymást, megpuszilják egymást, táncolnak egymással vagy gyors csókot váltanak, én meg ha ezt csinálom, félrevonják a barátnőmet, és számon kérik rajta, hogy milyen szakember ő. Milyen szakember miben? Mi a frász köze van az ő szakmaiságának egy lagzihoz? Ha egy fiúval táncolt volna is ezt mondták volna róla? Nem hiszem.

És itt van valami fontos. Hogy miért érinthet minket, LMBTQ embereket az outolás kérdése érzékenyen. Hogy milyen érzés ilyen mondatokkal ott maradni egy csoportban. Ha elmegyek is rosszul érzem magam, ha maradok is rosszul érzem magam.

Kinek a pap...

Valamivel több, mint egy hónapja randiztam egy sráccal. Már a 3-4 levélváltás alkalmával (amit a találkozó előtt megejtettünk) leszögezte, hogy ő "heterós", és ilyen párt is keres. Ez leginkább azt jelenti, hogy titkolja a melegségét. Ezzel egyébként önmagában semmi gond, a legtöbb meleg így van ezzel, és nekem is nehéz még a mai napig outolnom magam egy-egy új közegben.

Viszont ahogyan már vagy egy órája dumáltunk, felmerült, hogy fontosan érzem az LMBTQ témákban a társadalmi felelősségvállalást. Erre a randipartnerem kifejtette, hogy szerinte Magyarországon semmi különbség heterók és melegek között, hogy neki semmi hátránya soha a szexuális orientációja révén nem származott, és az egész tök felesleges szerinte.

És akkor belémhasított egy fél órával ezelőtti információ, amire rá is kérdeztem.

Én: Nem azt mondtad, hogy még a szüleid sem tudják, hogy meleg vagy, és ezért költöztél el otthonról?
Srác (30 éves): De azért, még most sem tudják.
Én: És a barátaid?
Srác: A melegek igen, de csak ők.
Én: És a munkahelyeden?
Srác: Ott se mondtam el. Ha párom van, mindig női nevet mondok.

Hát igen, így tényleg nehéz diszkriminációval találkozni. Tulajdonképpen ha buzizást hall, akkor is inkább becsukja a fülét, mondván, hogy ez nem is arról szól, ez csak úgy egy sértés. Ami kicsit igaz is, nem is. De számomra megfejtehetetlen, hogy tud valaki ennyire zártan gondolkodni, és nem észrevenni magát.

Társkereső oldalak

És ha már internetes társkeresés, én mint heteroszexuális és leszbikus társkeresők bevett (ex) használója, a következő különbséget találtam férfiakkal és nőkkel való ismerkedés között:

 

a levelezés hosszúságát.

Férfiakkal általában egy-két levél után már telefonáltunk és helyet egyeztettünk, nőknél hat-hét levélváltásig tudtuk nyúzni egymást. Mert mi van, ha nem az vagyok, akinek mondom magam, vagy ki is vagyok igazán, írjak hobbiról-kedvenc baromfiról-gyermekkori karateóráimról, etc, hogy a végén aztán valami fura oknál fogva mégse találkozzunk. Aznapi betegség, eltűnés, meggondolás. Ha röviden levelezünk, túl rámenős vagyok és ez a baj, ha hosszan, "biztos oka van, hogy ilyen hosszan levelezünk", és ezért nem. Tisztelet az üdítő kivételnek.

Nincs a fejemben jó megoldás erre, csak a türelem vagy a határozottság (talán a három levélváltás után még idegenkedőkkel amúgy se jönnék össze?), vagy valami x-faktor, amiből műsort lehetne csinálni és nézném. (Sajnos a mostanival is ezt teszem.)

Melegeknél nem egészen ilyen, Párduc történeteit elhallgatva spontánabbul és könnyedebben tud menni az ismerkedés, de ott meg sok a szex-date-et keresők száma, ami nem baj, csak a komoly kapcsolat után vágyódóknak nehezítheti meg a pályát. Ezt hiszem legalábbis én. Párduc meg majd kijavít, ha not right. Transzok internetes társkeresésével sajnos nem nagyon vagyok képben...

 

It's a beginning of a beautiful friendship

Párduc meleg barátom, és meleg randi kérdésekben most mindenféle aktualitások tudója.

 

Mostanában heti két-három randija simán van, ami a munkáját tekintve csoda, szóval nagyon elszánt.

 

Ismerkedés melegként

Ha valaki azonos neműekkel (vagy bármilyen szexuális kisebbség tagjaként) kíván ismerkedni, számos akadállyal találkozhat, amire heteróként talán nem is mindenki gondol. Előszöris ott van a 'hol?' kérédése. Az utcán, kávézóban, egyetemen mégsem mehetek oda egy másik sráchoz, és hívhatom el randira. Azaz megtehetném, de bennem azért sok félelem van ezzel kapcsolatban. Hogy reagál? Megüt? Kinevet? Nem jó, ha valaki előtt nevetségessé válok. Mások nevetnek ki? Sőt, ha tényleg meleg, egyáltalán felvállalja nyilvánosan?

Éppen ezért talán három olyan helyszín/színtér van, ahol komoly kapcsolatot keresve lehet ismerkedni. Az egyik a meleg szórakozóhelyek világa - amiről én keveset tudok. Ugyan 16 évesen, meleg "pályafutásom" viszonylag korai szakaszán próbálkoztam meleg bulikba járni, de hamar ráébredtem, hogy ez nem az én világom. Én beszélgetni szeretek egy kávé mellett, nem pedig hangos zenére táncolni. Hát így jártam.

A másik ilyen lehetőség az internetes meleg társkeresők világa, ami szintén megérne egy bemutatót, csak talán nem ezen a blogon. A fent említett okok miatt ez egy népszerű lehetőség, itt a legtöbben találkozni akarnak. Persze mindenki más-más céllal. Harmadjára pedig ott van több meleg rendezvény és egyesület: a pride, az LMBTQ sportegyesületek, beszélgetések, túrák. Talán itt fordulnak meg összességében a legkevesebben, nagyjából ugyan az a 300 arc ismétlődik a legtöbb 25-40 fős rendezvényen.

Persze van számos olyan speciális eset, ami a fenti összefoglalómból kimaradt. Baráti körökben, konditermekben, ismerős által, vagy egy-egy egyetemiszemináriumi csoportban is születnek kapcsolatok. Azokhoz pedig elengedhetetlen a láthatóság kérdése.

Első kör

Rengeteg közhely ötlött az eszembe azt illetően, milyen nehézségeim vannak azt illetően, hogy egy - már meglévő - blog bejegyzéseinek árjához csatlakozzak. Aztért próbálok eltekinteni attól, hogy ezeket mind ideöntsem.

Rólam talán annyit érdemes tudni, hogy az LMBTQ betűszó M betűje igaz rám leginkább, vagyis meleg vagyok. Mindezek mellett a queer-elmélet közel áll hozzám, szóval főleg ilyen témájú hozzászólásokat olvashattok majd tőlem.

 

Gender Studies?

Az unokabátyám a következőt találta mondani:*

"A nők nem értik meg, de a férfinak három dologra van szüksége: hogy legyen a nővel szex, hagyják aludni és adjanak neki enni.

A nők pedig arra vágynak, hogy megdugja őket a férfi. Erre olyannyira vágynak, hogy ha három hétig nincs szex, beleülnek akár egy kaktuszba is."

Miután szálanként összeszedegettem a kihullott hajamat, a következő gondolataim támadtak:

A nők ebben a felfogásban teljesen passzív résztvevők.

A nők ebben a felfogásban valamiféle belső hiánnyal rendelkeznek, amire a legtökéletesebb megoldás egy pénisz.

A nőknek a szexualitás fájdalmas. (Lásd. kaktusztüskék.)

Ebben a felfogásban a férfiak nem igazán rendelkeznek neocortexszel, vagy prefronális kérgi működésük elhanyagolható, voltaképpen autonóm módon működő ösztönlények ők, akiket a kaja-szex-alvás hármas mozgat and nothing else.

Nincs szó itt arról (ami az én vesszőparipám, ha már), hogy a férfiak kimutathatják az érzelmeiket, törődésüket, megmutathatják a gyengéiket, belső világukat, félelmeiket, sejtéseiket, örömeiket. Sad face.

És mi van BTW a leszbikus nőkkel?**

Most akkor az én szexuális életem alapból nincs? Meg a barátnőmnek sincsen? Mi valami tiszta platóni szerelmen alapuló, kölcsönös kielégítetlenségben létezünk? Csak hogy tudjam. Vagy úgyis tudja helyettem más?

Szóval ez egy tradicionális szerepfelfogáson alapuló, heteronormatív és szexista pár gyöngyszem volt, ami szerintem nemcsak az LMBTQ embereket bánthatja (hiszen ők ebben a felfogásban nem léteznek), hanem az olyan embereket is, akik nem ilyen módon képzelik el az emberi viszonyokat. Tudom, hogy az unokabátyám részben provokálásból szokta mondani nekem és Anabelle-nek ezeket, de engem azért tud bosszantani a rugalmatlansága és dogmaszerűsége.

*Anabelle-féle interpretációban, de én magam is már ezerkétszázszor hallottam.

**Az van, hogy mondtam Anabelle-nek, prevenciós céllal most megdugnám őt, mielőtt még mindenféle formás kaktuszokat szed össze, és az ő eltökéltségét ismerve más buja növényeket is behálóz.

 

Hogyan csajozzunk

Az említett lakótársunk pedig, ezt még bepötyögöm, aztán leállok, mint a négyes metró építése, szóval az említett lakótársunk boszorkánynak öltözött, helyes lila neon kalappal a fején, kezében meg egy fából készült fekete macskával.

Ebben a szerelésben vártuk tehát Anabelle-t. Mikor a trolimegállóban:

Random Csaj 1: Szia! Hihihi! Megsimogathatjuk a macskádat?
Random Csaj 2 /vihorászva/: Jaj de édes cicuskád van! Hadd simizzem meg!
Lakótárs /derülten/: Persze.

Csajok nekiállnak simizni és becézgetni a macskát.

Random Csaj 1: Cicacica! Szióka cica...
Random Csaj X /felbukkan/
Random Csaj 2: Nézd csak milyen édes cicája van! Megsimogatod?
Random Csaj X: Szia cicuska!
Famacska /tüntetőleg hallgat/

Pár perc szünet, Csajok Cicára és Lakótársra néznek.

Random Csaj 1 /kifakadva/: Te hogy vagy ilyen szép?

Szóval Famacskának nagy sikere volt, csak aztán a meleg barátunk nem engedte, hogy levigyük a klubba, egyrészt mert szerinte gáz, másrészt meg minek is akarnánk csajozni. Viszont. Igazán rohadtul birizgálja a fantáziámat, hogy vajon csak az enyhén részeg pénteki lánypopulációban vagy a kedvesen leszbikusoknál is okozhat ilyen sikert? Vagy ez elég vad feltételezés? És félénk és szingli queer koromban miért nem gondoltam ilyenekre?

 

Táncolás közben

Évekkel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni magam így. Hát még azt, hogy élvezem a zenét, ritmust, más melegeket! Jesszusom, a más melegektől teljesen meg tudtam rettenni. Valahogy féltem tőlük, mintha valami idegen kaszt lennének, főleg a nőktől, akik a fantáziámban kövérek voltak és rövid hajúak, és úgy méregettek engem, mintha egy friss pipihús lennék.

Na. De hogy mi volt fontos számomra a táncban. Főleg az, hogy a barátnőm szépnek látott. Hogy nem az esetlen kiscsajt látta bennem, hanem a pure szexiséget. És ez a tükör egyszerre volt nagyon meglepő és valami kibaszott izgató.

 

Party-time

A Halloween nálunk idén úgy nézett ki, hogy a lakótársunkkal juhturóval illetve füstölt sajttal töltött gombákat főztünk, illetve kitakarítottuk a mérhetetlen nagy dzsuvát lakást. A misztikus elem nagyjából ott volt, mikor az Anabelle gyertyái által behívott szellemek egy kicsit megpörkölték a cserepes petrezselymet. Érzitek a csít.

Viszont hogy ne csak a tökéletes háziasszony oldalunkat bonthassuk ki, a barátnőm elrángatott egy Halloween bulira. Meleg szórakozóhely, éjféltől transzvesztita show (amiért ő egészen különleges módon van oda), jelmezek, rajtunk is és a körülöttünk lévőkön is. Melegbarát és szinte heteró lakótársunk csatlakozik hozzánk, illetve egy közös meleg barátunk is, aki közel lakik a klubhoz. Nála előmelegítünk (tojáslikőr és vodka narancs), ledobjuk a cuccokat, sminkeket megigazítjuk, egymást elégedetten megszemléljük, elindulunk.

És állati jó az este. A transzvarietén a lakótársunkat kiszemeli az egyik előadó, a szám egy pontján magához szorítja, és a nyelvével különféle fantáziákat vázol fel, nagyokat derülünk ezen. Anabelle Halloween idejére férfivé válik (szintén egy meleg barátunk adja a cuccokat, nyakkendőt, inget, övet, vadítóan fest), gyakorolja a férfi táncot és a csajozást (főleg velem), ami szerinte nem egyszerű, de nekem nagyon tetszik. Még hogy shy informatikus lakik benne. Leginkább cool. Meleg barátunk szerint "van még mit gyakorolnia", viszont ez a meleg barátunk úgy táncol, várjatok, megpróbálom leírni, hogy zseniális kézmozdulatokat csinál, miközben a csípőjét nyomja és nyomja neked. Engem is megtáncoltat, tanítgat különféle figurákra, koktélozunk és élvezzük az estét.

Anabelle-lel rengeteget csókolózunk, szerintem ennyit nyilvános helyeken még sosem. Ezt azért írom le, mert van benne valami nagyon felszabadító, hogy megtehetjük, itt senki nem néz ki minket vagy szól le minket emiatt, vagy érti félre a dolgot ("ó, csajok, ti csak be akartok indítani engem, a szuperpéniszt"), itt azok vagyunk, akik, egy bulizó leszbikus pár, akik imádnak egymással táncolni és jól érzik magukat a bőrükben. Talán valami ilyesmi a vágyam: hadd szeressem azt, akit, hadd öleljem át, ha jól esik, a kapcsolatunkat hadd ne értsék félre, ismerjék el a szerelmünket.

A felkelésünk ma elég kóma, meg is fogadjuk, hogy kétévente bőven elég nekünk egy buli. Nem mintha bulikirálynők lennénk... Anabelle-nek ez talán a harmadik szórakozóhelyes bulija az életében, én meg inkább a könyveimnek és a társasjátékainknak élek, mint a partizásnak. Baszki ez olyan, mintha valami geek könyvmolynak festeném le magam, abba is hagyom itt. Szóval jó volt, lehet, hogy ezután fogunk még máskor is menni. Mondjuk két év múlva?

 

Egy átlagos esténken...

Anabelle-lel labdázunk. Ez annyit tesz, hogy a labdát újra és újra barátnőm hátához vágom, míg ő a folyosón a táskájával szöszög. Ha közel megyek hozzá, egész kényelmes szögben pattan vissza a hátáról.

Anabelle: Ezt hagyd abba.

Én /kíváncsian/ : Mit?

Anabelle: Most.

Én: Ne már!
Labda: Patt! Patt.

Anabelle felpattan, és elegánsan kikúrja a labdát az előkertbe.

Anabelle: Na.

Én: Azt hiszed, ezzel megakadályozhatsz?

A labda után megyek, felkapom. Hallom, ahogy fordul a kulcs a zárban.

Én /az ajtónak beszélve/: Oké, ez elég hülye lépés volt a részemről, persze, miért is ne zárnád rám pedagógiai célzattal az ajtót...

Anabelle /édeskésen/: Mi a mai nap tanulsága?

Én: Hogy nem szereted, ha a hátadon pattintgatnak labdát?

Szomszéd srácok /a kapu közelében/: Szia!

Én /picsába, pizsama van rajtam/: Hé, sziasztok!

Én /az ajtónak/: Nem engednél be, kérlek?

Anabelle: Nem.

Szomszéd srác: Minden oké?

Én: Persze, csak egy kicsit ki lettem zárva.
Szomszéd srácok /nevetnek/
Én: Ana, nagyon hideg van kint!

Szomszéd srác /a kocsi felé biccentve/: Miért nem ülsz be az autóba?

Csend.

Felpattan az ajtó, Anabelle rám néz komolyan és befelé mutat. Intek a srácoknak és besurranok.

Ana /morogva/: Még hogy az autójukba. Te csak ne menj semmiféle autókba.

Valahogy így van ez a szomszédokkal és velünk. És hogy a tanulság mi? A szomszéd srácok egész jóindulatúak, Anabelle pedig nem annyira szeret labdázni. Ja és hogy elég tapló dolog a csajod hátát ping-pong asztalnak használni. Főleg ha a csajod is így gondolja ezt, és ezt nem fél kifejezni.

 

Biszexualitás II.

Viszont megértem, miért tartanak a biszexuálisoktól. Egyrészt a biszexualitást statikusan hetero - vagy homoszexuális perspektívából megérteni nem nagyon lehet. Innen nézve a biszexuálisok labilisak és döntésképtelenek, és legfőképpen idegenek. Az idegenséget pedig általában nem szeretjük.

Évekig volt pokolian szar az életem, mikor férfival együtt járva folyamatos nőkről, nővel párkapcsolatban pedig férfiakkal való szexről ábrándoztam. Agyfasz, really, nem volt rá magyarázatom, érvem, szavam. Minden, amit utálok az emberekben, olyasmi voltam én. Aki képtelen eldönteni, mire vágyik, és aki képtelen elköteleződni. Idő kellett, hogy megértsem magam, és még több idő, hogy ki tudjam mondani: biszexuális vagyok. Magam előtt is, a környezetem előtt is. Mert magamban is ráleltem a bifóbiára. Attól tartottam, hogy - sarkítok - ilyen a sorsom, nekem nem lesz részem sosem a szexuális orientáció bizonyosságában és a békében.

Jobb szerettem volna vagy az egyik vagy a másik ligába tartozni. Szinte parancsba adtam magamnak: na, tessék eldönteni, mi a fenét akarsz. Azt képzeltem, melegként könnyebb. Nincs akkor ott bennem az a nyugtalanság, hogy de én cseszd meg ma megkívántam egy férfit! Mert hogyan mondom ezt el a barátnőmnek? Hogyan ne szégyelljem el emiatt magam? A fantáziámban melegként egyszerűbb volt: tudtam, kit kívánok és kész. Időbe telt (és rengeteg pszichoterápiás órába by the way), amíg rájöttem, hogy ez bárkivel megeshet. Attól, mert meleg vagyok, szintén megkívánhatok egy másik azonos neműt - hol a különbség? Most már inkább a hasonlóságot látom: hogy egy monogám kapcsolat lemondásokkal jár és az elköteleződés a személynek szól. Hogy ez férfi vagy nő, olyan szempontból mellékes, hogy megélem-e az elköteleződést. Ha én ezt egy nővel élem meg, so be it. Ha én boldog vagyok így, so be it.

A ki nem dolgozott biszexuális identitás, az viszont veszélyes. Amikor nem ismered a vágyad mélységét. Én azt gondolom, ez egy nagy felelősség. Magaddal is, de főleg a partnereddel. Hány ilyen történetet hallani? A nő, aki szülni akart, fogott magának egy pasit és lelépett? A férfi, akinek nagyon mondták már otthon a szülők, végül kerített magának egy csajt és lelépett? Elhagyás elhagyás hátán. Mondatok, hogy vigyázz, a biszexekkel megjárod. Beléjük szeretsz, minden csodás lesz, aztán jól otthagynak. És te meg jól egyedül maradsz összetört szívvel.

A gyermekvállalás különösen fontos kérdés itt. Persze nem csak itt. Erről majd máskor részletesebben, trailerként annyit, hogy lehet, és már itthon is sok olyan meleg pár van, minden tévhittel ellentétben, akiknek vannak közös gyerekeik.

 

Biszexualitás I.

Ez egy hosszabb poszt lesz, egyrészt mert bloggerinánk erősen érintett benne, másrészt mert nagy a katyvasz a témában.

Először is, a biszexualitás nem egy jól körülhatárolható kategória. Ha nagyon sarkítok, biszexuális mindenki, aki nem egyértelműen heteroszexuális vagy nem egyértelműen homoszexuális.*

És mitől válik valaki nem egyértelműen homo-vagy heteroszexuálissá?

A Kinsey-skála szerint, ami a szexuális orientáció egyik mérőeszköze, akár attól, hogy fantáziált már vagy szokott fantáziálni azonos neművel, még ha szexuális kapcsolata nem is volt vele. A Kinsey-skála hatfokú, a 0 jelenti a teljesen heteroszexuális, a 6 a teljesen meleg embert, közötte helyezkednek el a biszexuálisok. Kitalálása óta a skálát elég sok kritika érte, a legfontosabb talán, hogy Kinsey kimozdított minket a csak hetero-csak homo felfogásból, és arra is rámutatott, hogy a biszexualitás nem egységes kategória, sokféleképpen megélhető.

Van az a szöveg, amit a leszbikus nők nagyon jól ismerhetnek, hogy "biztos csak még nem találkoztál azzal az igazi férfival, aki majd a te szívedet is megdobogtatja" - biszexuálisok nőknél ez hatványozottan érvényes. Hiszen elméletileg még le is feküdhetnék az adott férfival, még jól is eshet vele a szex, mégsem akarok, vagy, az én esetemben, tudok vele élni. Hogyan fogadja be ezt a környezet gyomra? Tapasztalataim szerint nehezen. Valamiért nehezebb ezt lenyelni, mint az "anya, apa, leszbikus vagyok" szöveget. Az valahogy biztosabb. (Bár, ahogy említettem, ott is lehet jönni a "majd az a bizonyos pasi, aki visszahoz" dumával.) Miért lehet ez?

Nekem a legnehezebb küzdelmem a választás lehetőségével volt. Hogy én tulajdonképpen dönthetek, választhatok: férfival vagy nővel akarok élni. Ez rohadt nagy felelősség. Főleg hogy a mi kedves heteronormatív kultúránkban a heteroszexuális házasság extra erővel van támogatva (ez kiegészíthető az amúgy családot mint nagy értéket beállító magyar kultúrával; komolyan, mi Európához képest is családcentrikusabbak vagyunk, legalábbis a társadalom által vallott értékeinkben), és ez a nagy support nem mondható el a meleg házasságról - ami ugye kurvára nincs is itthon.

Vagyis egy amúgy biszex nő, aki fészket szeretne rakni, neveltetéséből fakadóan inkább választ magának egy férfit, alapít családot, aztán később, mikor már a gyerekek idősebbek, kezdi kibontani a leszbikus kapcsolati vágyait, akár a házasság felbontásának vállalásával. Nem egy ilyen történet ismert LMBTQ közösségekben.

De hogy valójában választhat-e egy biszex ember? Én sosem éreztem ezt. A nyomást, na azt kibaszottul. Nyolcsávos autópálya. Valahogy elesettebb vagyok a nőkkel. Érzékenyebb, védtelenebb, igazibb. Másképp érzek irántuk. Több bennem a sóvárgás és a lágyság. Valahogy mindig nőket találtam meg. Aztán itt van a barátnőm, Anabelle, aki néha megőrjít, de nagyon mély hála van bennem, hogy megismerhettem. Szeretem, és ennyi. Hova kellenének nekem férfiak? És hova kellenének nekem más nők?

 

* Azért nehéz a kategorizálás, mert a szexuális orientációról való gondolkodás az egyén identitásának része, így az ember tulajdonképpen az, aminek érzi magát. Vagyis egy férfi, akinek élete során volt már egy-két szexuális kapcsolata más férfival, érezheti magát, hívhatja magát heteroszexuálisnak, annak ellenére, hogy például a Kinsey-skála szerint ez biszexualitás (hiszen voltak azonos nemű partnerei). Ugyanúgy, egy másik férfi, akinek élete során volt egy-két barátnője, hívhatja magát homoszexuálisnak, ha ő valamiért annak érzi magát (noha a Kinsey-skála szerint ezt is biszexualitás).

Miért nem szeretem biszexnek hívni magam

A barátnőm mostanában leszbikusnak hívja magát.

Ez azért izgalamas, mert amúgy hozzám hasonlóan leginkább biszexuális (a címkékről bővebben lásd itt), viszont a biszexualitással rettenetes coming outolni. Miért?

Mert a "bi" miatt az emberek olyanokat kezdenek kérdezi, hogy:

Érdeklődő ismerős: És nem nehéz összeegyeztetni a kettőt?
Én /gyanakodva/: A kettő mit?
Érdeklődő ismerős: Hát kettejüket. A fiút meg a lányt.
 

Tisztázzunk valamit. A biszexualitás nem egyenlő a poligámiával, azaz hogy több partnerrel folytatok egyszerre kapcsolatot. Én köszönöm de egy monogám párkapcsolatban élek, azaz ilyen értelemben mindegy, hogy elméletileg mindkét nemmel tudnék szexuális aktusba bonyolodni, mert a gyakorlatban ez egy emberrel valósul meg, aki történetesen nő.

És nem kell eddig menni, LMBTQ közösségekben épp úgy dívik a bifóbia, azaz hogy biszex emberekkel tudod mit ne csinálj? Ne gyere össze velük, mert megszívod. Majd jól elmennek családot alapítani, és te tudod mit fogsz csinálni? Jól ott fogsz maradni összetört szívvel. Dióhéjban valami ilyesmi a bifóbia.
 

Asszony olvas

Munkások szerelnek a lakásban, én a teraszon olvasok békésen, hogy ha bármi van, tudjanak szólni a szerelők, barátnőm a hálószobában barikádozta el magát. Az egyik srác kicsit flörtölt velem, ami őt látványosan bosszantotta.

Egyszer csak feltépődik a hálószoba ajtaja, barátnőm a lendületes ajtókivágáson kissé megszeppent férfiak elé lép, és rájuk morog:

- Asszony hol van?!

Like.

Nem szerzünk nekem fiúkat

Nyáron tanultam vezetni, és az oktatóm folyton a fiúkkal cseszegetett. "Na és mi a helyzet pasi fronton?", ilyenek jöttek fel. Vonakodtam válaszolni, de őt ez nem zavarta. Egyre kínosabb lett a történet, és mind inkább tépelődtem, hogy most outoljam magam? Pár hét volt hátra a vizsgámig, rettegtem, hogy megbuktat, mert homofób, a jogsim határideje meg lejár. Valahol ekkor adtam fel:

Oktató: Na, Mona, szerzünk neked fiúkat! Mit szólsz ehhez?

Én /zavartan és egyre idegesebben/: Hagyjuk ezt.

Oktató: Igazad van, tényleg. Ne fiúkat szerezzünk, hanem egy fiút.

Én /idegesen/: Akkor inkább egy lányt.

Oktató /mint aki nem hallotta jól/: Lányt? Miért? Mire jók a lányok?

Én /somolyogva/: Hát, vannak, amikre elég jók.

Ezután hatalmas csöndben vezetünk az úton, sehol nem kanyarodunk el, hanem csak úgy határozottan egyenesen, jó pár percen keresztül.

És nem buktam meg.

 

Lightos feszengés egy régi ismerőssel

Tegnap átjött egy volt osztálytársam, akivel mostanában újra felvettem a kapcsolatot, és vele meg a barátaimmal töltöttük az estét.

Érdekes módon izgultam. Out vagyok az életem sok területén, szakmai-baráti-családi körökben, a barátnőm nem titok, hanem tény, most mégsem beszéltünk semmi LMBTQ témáról ezzel a fiúval. A dilemmám talán ott volt, hogy ő nem tudta, de hat fős társaságunkban négyen melegek voltunk, és itt van még a szinte heteró lakótársam, de ennyi. Vagyis két meleg fiúval és egy lánypárral dumált, ő mint heteró kisebbség az este, és valamiért ezt mintha szégyelltem volna (?) bevallani. Vagy talán féltem, hogy ha megtudná, megijedne, nem akarna jönni többet?

Az is fura helyzet volt, mikor a párom beesett, nem mutattam rá, hogy ő itten a párom, csak hogy a barátnőm, ami egy hülye, kétértelmű szó, a másik fantáziájára bízva, hogy mit lát bele.

Tehát hogy is állok akkor az önelfogadással, ha feltételezem egy amúgy nyitott, intelligens, kapcsolódni vágyó fiúról, hogy (a fantáziámban főleg) megriasztaná két meleg fiú vagy egy ritkán tapasztalható, de itt jelen lévő meleg többség.

Erről remélem lassan szerzőtársam :) többet tudna írni, hogy a heteró (vagy magát annak címkéző) férfiakat hogyan és miért tudják megijeszteni a meleg férfiak, miképpen kezdenek feszengeni mellettük. Tegnap ez lett volna a worst forgatókönyvem, hogy a fiú feszengeni kezd, így meg volt egy nem-is-annyira titok közöttünk (lévén a barátnőm folyamatosan ki-kiszólt nekem, és elég hamar kiderült, hogy egy ágyban alszunk), amitől  meg én feszengtem, ha nem is nagyon, de azért.

(Közben azért jó volt dumálni, és megfogadtam, hogy legközelebb, ha még mindig szívesen jönne, akkor outolni kéne társaságunkat neki. Utálom azt az érzést, mikor kényszert érzek önmagunk rejtegetésére, a félelemre, hogy csak addig vagyok elfogadható, amíg nem derül ki, hogy ki iránt tudok szerelmet érezni.)

 

Meleg párkapcsolatban ki a "fiú" és ki a "lány"?

A tradicionális szerepfelfogás az egynemű párkapcsolatok szerepeit nem tudja magyarázni, legfeljebb azzal, hogy a pár egyik tagjának a lánynak, a másiknak a fiúnak kell lennie. És persze vannak olyan LMBTQ kapcsolatok, ahol valóban, a pár egyik tagja inkább fiúsnak vagy inkább lányosnak mondott tulajdonságokat, viselkedésmintákat vesz fel, de ez egyáltalán nem igaz minden meleg párkapcsolatra.

Az én barátnőm például hosszúhajú, vékony lány, imádja a magassarkúkat, a szoknyákat, vagyis csupa, a társadalom által nőiesnek mondott ruhadarabbal kommunikál, az öltözködése és szerepei alapján leginkább lipstick lesbian, ha ragaszkodok a címkézéshez, hasonlóan hozzám. Vagyis mi egyáltalán nem vagyunk egyikünk a fiú-másikunk a lány pár, sem a hétköznapjainkban, sem a szexusunkban.

Kevés kérdés borít ki annyira, hogy "és nálatok ki a fiú?" Ebben burkoltan az is benne van talán, hogy "és ki viseli a nadrágot", vagyis hogy ki domináns, mert ugye az a helyes, ha a férfi az. Meg egy nagy adag információhiány is benne van ebben a kérdésben, mert miért kéne valakinek fiúnak lenni, miért ne lehetnék én úgy nő, hogy egy nő a párom, nem értem! Illetve értem, ha feltételezem, hogy a heteroszexuális párkapcsolatoktól való eltérések magyarázatra szorulnak, és az A MINTA, ahol minden a helyén van, jól van.

A másik, ami meg tud őrjíteni, hogy a párkapcsolatunkat sokszor nem látják párkapcsolatnak férfiak, mikor arról érdeklődnek, hogy beszállhatnak-e harmadiknak. Ez kurvára nem erről szól. Nem azért jöttünk össze a kedvesemmel, mert külön-külön képtelenek voltunk pasit fogni magunknak, és akkor majd most jól ketten (!) fogunk pasit fogni, mert lám, így mennyivel több eséllyel indulunk. Hanem mert mi így jól érezzük magunkat, nekünk így kerek a világ. A világ kerekségéhez a pénisz nem kritérium, ellenben a kölcsönös megértésen, társiasságon és odaforduláson alapuló szeretetkapcsolat igen. Nekem legalábbis.

Legénybúcsú, menyasszonytánc

A nemi szerepek tradicionális felfogásában a szerepek merevségéből és előre gyártottságából fakad például az is, hogy nincs séma két férfi házassága esetén a legénybúcsúra. Tarthatják-e egybe? Vagy inkább ne? A legénybúcsúra chip and dale fiúkat kell hívni vagy jöhetnek lányok is, esetleg chip and dale lányok, hogy a hetero fiú barátoknak is legyen eyecandy? Mit kell ilyenkor tenni?

Szokták mondani nálunk az esküvőre, hogy "az az ara napja", amiről mindenki kislány kora óta álmodik, a csodaszép fehér ruha, stb. Mi a helyzet egy leszbikus pár esküvőjekor? Kit visznek el a menyasszonytáncnál? Van-e egyáltalán ilyen?

 

Tradicionális szerepfelfogás

Ráadásul a tradicionális szerepfelfogásban a férfi az, aki minél több nőt szerez meg, aki erős, ambíciózus, tudja, mit akar, és meg is kapja, akire lehet támaszkodni, nem anyámasszony katonája, az érzelmeit ritkán és megfontoltan fejezi ki, kicsit agresszív is, az agresszió mindenesetre az ő asztala, ő a domináns fél a párkapcsolatban.

A nő szép, szép és szép, szóval csinos, ad magára, igényes, jól tud főzni, megértő, odaadó, kedves, gyengéd, tudja, hol a helye, főz, mos, takarít, gondját viseli a családjának, az otthon tűzhelyét őrzi. Esetleg lehet furfangos és csábító, de csábítása férfiak álmaiból fakad, ő tud lenni a démoni nő, a szerető, a dáma. Semmiképp nem ő a domináns a kapcsolatban, vagy ha igen, akkor kreatívan kell találnia, hogy ne tűnjön fel senkinek, és ebben a kreativitásban rejlik az ereje. Ennek a jelmondata lehetne, hogy: "A férfi a fej, de a nő a nyak." A szexualitását mint portrékát kínálja, és ezáltal  tud jutni némi irányító szerephez.

Egy, a kétezres években végzett itthoni kutatásban férfiakat és nőket kérdeztek meg, hogy szerintük mely tulajdonságok fontosak nők és férfiak számára. A bal oldalon láthatóak azok a tulajdonságok, amiket a válaszadóknak értékelniük kellett. Többnyire ezek a tulajdonságok mindkét nem számára fontosak voltak, ilyen például a műveltség, az ügyek intézésében való jártasság, stb. Ahol eltérések voltak, vagyis gyakoribb volt, hogy az egyik nemre inkább jellemzőnek tartották a válaszadók, ezek:

A nő megnyerő külsejű, érzelmekben gazdag, alkalmazkodó, kiegyensúlyozott, megértő, béketűrő, takarékos, ért a gyerekneveléshez, érzékeny.

A férfi okos, önálló, magabiztos, határozott, bátor, vállalkozó szellemű, üzleti sikereket elérő, ért a pénzkereséshez.

Honnan tudod, hogy ki a vonzó?

Még egy példa a heteronormativiásra.

Anyámnak arról mesélek, hogy az előző barátnőm, aki egyben a legfiatalabb (még ha nem is legkisebb :) ) barátnőm volt, hogyan jött rá a melegségére.

Úgy, hogy egyszerűen tudta.

Anyám azt kérdezte, hogy de honnan? Honnan, ha nem is volt sosem kapcsolata férfiakkal?*

Miért, kérdeztem vissza anyától, neked volt kapcsolatod nőkkel? Akkor honnan tudhatod, hogy csak a férfiak érdekelnek?

Szóval heteroszexuálisként honnan tudja az ember, hogy a másik nem érdekli? Miért nem kérdezik meg sosem egy heteroszexuálistól ezt?

A heteronormativitás feltételezi, hogy mindenki heteró, ugye, de ezt a normát MI hoztuk létre, a társadalom alkotta, a világ ennél színesebb és bonyolultabb! Persze a szexuális orientációval és nemi identitással fontos foglalkozni, de előbb szerintem a magunk háztáján nézzünk körbe. És tegyük fel a kérdést, hogy mi honnan tudtuk életünk első szerelméről, hogy vonzódunk hozzá.

*Hozzáteszem, hogy anya ebben nem hibás, egyszerűen ilyen társadalmi normák között növünk fel és sajátítjuk el ezeket. Viszont mi vagyunk a felelősek azért, ha nem kérdőjelezzük meg őket, és kérdés nélkül elfogadjuk igazságokként.

A heteroszexualitás autópályája

A heteronormativitás az én életemben valahogy így volt jelen:

A szüleim ambivalensen fogadták, hogy a lányuk nőket választ. Összességében elfogadóak voltak, mégis volt bennuk egyfajta ki nem mondott, rejtett érzelemvilág. Tizennégy évesen szerettem bele egy nőbe, és nekik hosszú ideig volt problémájuk azzal, hogy velem itt valami megmásíthatatlan, sorsfordító dolog történt. Hogy ezzel az én kapós kis heteroszexuális karrierem összeomlott, és minden, ami eztán történik, hát történjen, én ilyen "lettem", ezt kell elfogadni.

És ebben az "hát téged már így kell elfogadni"-ban volt valami borzasztó.

Mintha minden ember, én is, a heteroszexualitás nyolcsávos autópályáján vágna neki az életnek, és egyszer csak történik vele valami, ami miatt "kisiklik", "elferdül", letér erről a fasza útról, és egy zötyögős földúton találja magát, ahol nem hogy 130-al, de 15-el is alig tud menni, kerülgeti a gödröket és a kecskéket, aztán ha sokáig megy és messzire jut, találhat esetleg egy autóutat, ahol már gyorsabban is nekiindulhat, és végül, esetleg, ha nagyon sokat beletesz, elérhet egy kétsávos autópályára. Viszont nyolcsávos ebből már nem lesz soha.

És mi van akkor, ha az ember nem heteroszexuálisnak születik? Ha feltételezzük, hogy a párválasztás, szexualitás, az identitás ezen része bonyolulabb ennél? Például miért pont az akkori párommal jöttem össze, miért nem egy férfival? Hogy nem jelethetett gondot a szexnél az, hogy ő nő? Miért éreztem már akkor természetesnek a hozzá való kapcsolódást?

A heteroszexuális emberek mennyire gondolkodnak el azon, hogy ők hogyan lettek heteroszexuálisok? Mikor és mi hatására bizonyosodtak meg ebben? Változott-e a szexualitásuk az életük során? A preferenciáik, fantáziáik, vágyaik? Ti hogyan lettetek azok, akik? Mi alapján választottátok a párotokat? Kételkedtetek-e abban, hogy a szerelmetek helyes-e vagy helytelen? Ha igen, hogyan kételkedtetek?

Azt gondolom, kérdezni kell, magunktól is, és nem válaszokat gyártani. Előre megírt keretekben sosem fogjuk megérteni a szerelem és a vágy, az intimitás és az elköteleződés természetét.

Heteronormativitás

A társadalom heteronormatív.

Ez azt jelenti, hogy alapból azt feltételezzük mindenkiről, hogy heteró. A kislányoknak meséket mondunk egész kis koruktól fogva, hogy majd jön a herceg, majd amikor megtalálod a neked való férfit, a kisfiúkról pedig feltételezzük, hogy majd megtalálják egyszer a nekik való, szép és kedves feleséget.

Nincsenek itthon mesék királylányokról, akik királylányokat szeretnek, királyfikról, akik beleszeretnek a lovászfiúba és férjül veszik és együtt uralkodnak békességben, szerelemben.

A heteronormativitással együtt jár, hogy a szexualitásról statikusan gondolkodik, eszerint a szexus velünk született és állandó (nem pedig változó és mindenkire egyénileg jellemző, amit a szerző szívének oly kedves queer-elmélet állít), a nemekről pedig dichotóm módon gondolkodik, azaz van a férfi és van a nő, és vagy egyik vagy, vagy másik, és ez alapvetően meghatározza az életedet, lehetőségeidet, értékeidet.

Tehát a világot két részre választja, férfira és nőre, és kész axiómarendszert hoz létre arra, hogy férfiaknak és nőknek milyen céljai, vágyai, értékei vannak, aminek része az életpálya-modell, mércéi vannak a női ill. férfi sikerességnek és sikertelenségnek, és ezek a leghétköznapibb forgatókönyveket is átszövik. Ezt a normarendszert nem kérdőjelezzük meg, hiszen a gondolkodásunk, világról és életről való felfogásunk alapját képezi. Ez a normarendszer nem csak a társadalomban kívül található meg, de kisgyermekkorunktól kezdve belsővé tesszük - ezért lehet például az, hogy a melegek szégyellik a melegségüket, holott a közvetlen környezetük akár el is fogadja őket, mégis azt élik meg, hogy magyarázattal tartoznak, bár nem tudják kiknek, meg kell valahogy indokolniuk, hogy ők melegek, hogy ők így okék, így is hasznos részei a társadalomnak...

A társalgás szintjei

Hentesnél.

Meleg férfi: Két szeletet kérek abból.
Hentes /miközben vágja/: A kedves feleségének lesz?

Ezzel a hipotetikus, és egy kedves meleg ismerősömtől vett példával a társalgás szintjeit próbáltam megmutatni.

A hentes közeledni akar, kedveskedni, small talkolni, őt nem érdekli igazán se a kedves feleség, se a vevő, ezt csak úgy kérdezi.

Miközben mondjuk a meleg férfit bántja vele. Mert ennek a meleg férfinek nincs kedves felesége, hanem barátja van, és neki lesz a szelet, vagy senkije sincs, de ha lenne, akkor is pasija lenne vagy (legyünk optimisták) férje.

Ezek tipikusan azok a mondatok, amik nekem és sok másik LMBTQ embernek mélyre mehetnek. Ami miatt utána tök szar kedvvel fogunk trolira ülni, munkába menni, stb. Mert olyan életet feltételeznek rólam, ami nem az enyém. Nekem nincs kedves feleségem és nem is valószínű, hogy lesz, talán ilyet gondol a hipotetikus férfi a hipotetikus hentesnél, és közben elszégyelli magát és talán dühös is lesz. Nyel egyet, motyog valami olyasmit, hogy nem, és elbattyog haza.

 

Mi van, ha nem ez történik, hanem:

 

Meleg férfi: Két szeletet kérek abból.
Hentes /miközben vágja/: A kedves feleségének lesz?
Meleg férfi: Nem, az élettársamnak, aki férfi.

Képzeljük el a hentes arcát, kézmozdulatát. Persze lehet, hogy egy libárelis hentesről van szó, aki elmosolyodik, és ugyanúgy vágja tovább a húst. De függetlenül attól, hogy a hentes liberális vagy sem, egyszerűen a társalgás más szintjén reagál a meleg férfi.

A coming out (sajnos!) nem a mindennapi élet része, a legtöbben csak szűk körrel osztják meg, ha megosztják LMBTQ identitásukat, rengeteg meleg rejtőzködik, bújkál, retteg a stigmatizációtól. Én is, rengeteg outolásom után éreztem, hogy a környezetem hirtelen valami mély dolgot kezd megosztani velem, házastársi konfliktusokat, szerettek elvesztését, stb., az outolásom kicsit megtöri a felszínes társalgást.

Tehát mit jó ilyenkor tenni? outoljam magam a hentesnek, és hozzam mindkettőnket zavarba, vagy nyeljem le, hogy kedves feleség, meg egy túrót, és éljek tovább?

Ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse. Számomra fontos, hogy minél többen tudják, létezünk, vagyunk, én szeretnék minél több ilyen helyzetben is coming outolni. Csak közben ott a félelem bennem, hogy de kell ez? Kell ez nekem, kell ez neki? Könnyebb lenne becsukni a szemem és a fülem, és hagyni az egészet.

És ez, többek között, a heteronormativitás miatt van.

Hogyan ne mutasd ki az érzéseidet

Néhány ismerősömmel beszélgetve felmerült, hogy az a férfi, aki kimutatja az érzelmeit, homár.

Tehát az a férfi, aki kifejezi, hogy érez valamit egy helyzetben, például ha a munkahelyén cseszegetik, és a reakciója olyasmi "Srácok, ez bántó", akkor ő, nincs mit tenni, buzi, vagyis a munkatársai tulajdonképpen kasztrálják őt, megfosztják a férfiasságától. Kicsit olyan ez, mint az a gyomorforgató mondat, hogy "úgy viselkedsz, mint egy nő."

Mert van A FÉRFIAS meg a A NŐIES viselkedés, és a gendertipikus normától eltérő viselkedést ez a csoport bünteti. Mert böfögni és fingani és pofán csapni a gyökér munkatársakat férfias, elegánsan bosszút állni férfias, kifejezni, hogy mit jelent számomra egy helyzet buzis.

Felfordul a gyomrom.

Mint káromkodás

Azt hallom az utcán, hogy "Ez a buzi esernyő."

Egy pillanatra megállok, aztán tovább megyek.

Női öltöző

Most szintén a coming outon pörgök. Női öltöző. Vajon jó helyen vagyok-e itt. Vajon öltöznének-e körülöttem így a nők, mernének-e meztelenek lenni előttem, ha tudnák. Vagy egyáltalán: jelent-e bármit, hogy megnézem őket? Van-e az én nézésemben valami, ami miatt külön kéne öltöznöm?

Igyekszem nem nagyon nézni senkit. Pedig hogyan nézek? A családomban sok nő (akkor: lány) vesz körbe gyermekkorom óta. A világ legtermészetesebb része volt meztelenül fürdeni velük egy esős nap után, uszodába járni, hálóingbe bújni egymás előtt. Táborokba jártam. Sosem zavart. Más-e vajon most?

Tudom úgy nézni a nőket, hogy hát nők, együtt öltözünk, so what, meg úgy is, mint mikor erotikus képeket nézek. De vajon ők tudnának-e úgy öltözni velem, hogy együtt öltözünk, so what, ha kiderülne, hogy én leszbikus vagyok?

Ez nem a legfontosabb kérdések egyike, de ma felmerült bennem.

Ruhapróba közben

Asia Center, ruhabolt, fél órával zárás előtt. A próbafülékében vagyok, onnan hallatszik felém:

Női eladó /dögös negyvenes/: Csak így körbesöpörlek, oké?

Barátnőm /somolyogva/: Semmi gond, úgysem megyek férjhez.

Női eladó /értetlenül-kíváncsian/: És miért nem akarsz férjhez menni?

Barátnőm: Hát... mert nem szeretnék.

Férfi eladó /szinte ráförmedve/: Ilyet. Nem. Szabad. Mondani.

Női eladó /segítőkészen/: Azért nem akar férjhez menni, Yan, mert nehéz rendes pasit találni, ugye? Annyi a seggfej. Ugye?

Barátnőm /megszeppenten/: Valami olyasmi...

Mire kimegyek, a barátnőm már a bolt előtt van, és valahogy kellemetlen az egész szitu.

Coming out vagy nem coming out? Ez itt a kérdés. Mert ez csak egy üzlet, egy ruhabolt, mégis. A henteses példa jut eszünkbe.

Fodrásznál

Fodrász szalon, a széken ülök, androgün megjelenésű fodrászlány nézegeti a hajam.

Csevegünk mindenféléről, egy ponton azt kérdezi:

- És? A barátodnak csinálod a hajad?

A kijelentés hatására több problémám lesz. Például hogy begörcsöl a gyomrom, és hirtelen nincs kedvem ott maradni. Aztán: nincs barátom. Barátnőm van. És nem, nem neki csinálom a hajam, bár remélem, hogy tetszeni fog neki.

Mit lehet kezdeni ezzel a mondattal? Mondjam azt a fodrásznak, akivel életemben először ott találkoztam, hogy "úgy érted, a barátnőmnek?" És ha homofób? Még nem is vágta le a hajam, az csak ezután jön! Ha direkt elcseszi, mert homofób? És mi köze hozzá? Ha barátom lenne, ahhoz sem lenne köze! Vagy csak védekezem ezekkel a gondolatokkal?

Ami biztos: meg vagyok szeppenve, és furcsa módon fájdalmat kelt bennem a kérdés. Hogy a fodrász kirekeszthet. Megteheti. Ítéletet mondhat felettem azon a jogon, hogy egy nőt szeretek. Elfelejtődhet rólam minden más (a kedvenc könyvem, a családom, a szakmám), és csak a szerelmem és szexuális vonzalmam miatt én társadalmi szemétnek lehetek tituálva. Ez egy rémisztő gondolat. Ezt nem akarom megélni. Én hasznos tagja szeretnék lenni a rendszernek. Félek attól, hogy meg és elítélnek. Gyűlölöm magam azért, hogy emiatt félek. Egy fodrász véleményétől, akit nem is ismerek? Egy fodrász véleményétől, akit nem is ismerek.

Szeretném, ha nem félnék.

Ülök kukán, talán motyogok valami olyasmit, hogy nem.

Coming out

Coming out - előbújás. A szexuális orientáció, esetemben a biszexualitás/leszbikusság felvállalása.

És sokszor nem egyszerű. Magyarországon különösen sokan rejtőzködnek, félnek outolni magukat. Hogy miért? Jópár meleg azt mondta nekem, hogy mert utána az emberek nem tudnának "nem úgy" nézni rá. Bármit is tennének, ők lennének "a" melegek. Nem lehetne másról beszélni ezekkel az emberekkel, csak vagy elsősorban a melegségükről. Nem az számítana, hogy mivel foglalkoznak, mi a kedvenc könyvük, hanem hogy melegek.

Persze vannak más felhozott indokok, hogy miért rossz outolnod magad. Mert elveszítheted az állásodat, megvernek, kiutálnak, nem léptetnek elő, megjegyzéseket tesznek, kimaradsz valamiből, stb. A fentebbi azért érdekes számomra, mert van benne pozitív szemlélet (úgyis elfogadnak majd), egy adag félelemmel (viszont én innentől csak "a" meleg vagyok) vegyítve.

És szerintem nem is a coming out a kérdés, mert fontos, hogy lássanak minket, tudjanak rólunk, és nekünk is fontos, hogy ne kelljen titkok között élnünk. Szóval nem a coming out lenne a kérdés, hanem hogy mikor?

GYIK

Egy kis kiegészítő az LMBT-Q betűszóhoz, saját élmény szintjén, ha így mutatkoznék be:

A legtöbbször a queert szokták tőlem megkérdezni, hogy oké, de az meg mi. Nagyon leegyszerűsítve: a queer-elmélet megkérdőjelezi a nemek mint társadalmi kategória értelmét, a nemiséget elsősorban társadalmilag ránk ruházott szerepelvárásoknak, hagyományoknak és hiedelmeknek látja, azon túl, hogy elismeri a nemek közötti biológiai különbségeket.

Az a lényeg itt, hogy a queer-elmélet szerint a biológiai különbségeket férfiak és nők között a társadalom eltúlozza, vagyis a sokszor nőiesnek vagy férfiasnak tartott viselkedések nem velünk születettek, biológiánkból fakadóak és így megmásíthatatlanok, hanem tanultak. A queer-elmélet inkább társadalmilag közelít a nemekhez.

A transzneműségről majd később szintén bővebben, ez is lényegében a binális nemeket tagadja, vagyis a férfi és női biológia fekete-fehérségét, onnan közelít, hogy már a biológiánkban sem csak vagy férfiak vagy nők vagyunk, lásd interszexualitás, perinatális hatások, stb.

LMBT-Q

L - mint leszbikus.
M - mint meleg.
B- mint biszexuális.
T - mint transznemű.
Q - mint queer.

Az LMBT-Q betűszó szerintem azért fontos, mert közösségteremtő. Hasonló problémájú, hasonló helyzeteket megélő embereket köt össze, a melegközösség nem egyszerűen csak leszbikusokból vagy csak melegekből áll, hanem maga a közösség is szivárványos, sokféle, mint ahogy egyébként az egész világ az.

És ami miatt én fontosnak tartom magam LMBTQ identitású embernek hívni, nem pedig másnak, az az, hogy néha elegem van a kategóriákból. Mi lennék? Leszbikus? Rendben, leszbikus párkapcsolatban élek. Viszont voltam párkapcsolatban férfiakkal. Akkor mondjuk azt, hogy biszexuális vagyok? Még ez az, aminek általában vallom magam, de valahogy ez sem egészen oké. Vagy akkor mondjam azt, hogy queer vagyok? Ez meg végképp kiveri a biztosítékot, mert "hö? az mi?" És queernek sem egészében tartom magam.

Na emiatt szeretném és szoktam is azt mondani, hogy LMBT-Q közösséghez tartozó vagyok, stb., mert abban majdnem minden benne van. Csak hát ezt meg a többség nem érti...

Mindenesetre itthon valamiért LMBT-Q-t használunk, külföldön ez (suprise, suprise) LGBT-Q, G mint gay, a többi marad. Az LMBT-Q kiegészíthető LMBT-QAI-val is (aszexualitás és interszexualitás), és lassan ott tartunk, mint egy mitológiai teremtő isten, aki kiejtette ajkán a Szót, amiben benne volt a világ. Ha a világ nem is, de talán a szerelem sokfélesége igen.

Beköszöntő

Hétköznapok. Olyan kételyek, hogy vajon szerethető vagyok-e így. Valamiféle megmagyarázhatatlan szégyen, mintha elrontottam volna valamit, de nem tudom, micsodát. Lappangó, a szavakig el sem jutó érzelmek.

Valami ilyesmit éltem meg hosszú ideig a saját LMBTQ identitásommal kapcsolatban. Aztán sok minden változott, out lettem az életemben, bekerültem meleg közösségekbe, és már ki tudom és  ki merem mondani, amit átélek.

Ezt a blogot elsősorban LMBTQ és gender témákkal kapcsolatos élmények, meglátások, érzések fogják kitenni, legalábbis ez a terv. Szeretném átadni azokat az elgondolkodtató, sokszor nehéz helyzeteket, amiket magyarországi melegként tapasztalok. Cheers.