2012. november 22., csütörtök

Diszkrimináció az esküvőn

Ez most egy olyan sztori, amiben rettentő kényelmetlenül éreztem magam.

Anabelle egy régi barátja házasodik. Mi is a meghívottak listáján vagyunk mint egy pár. A meghívókat egyébként a vőlegényékkel együtt írjuk, nyomtatjuk, ragasztjuk egy ködös hétköznap este.

Az esküvő normálisan zajlik, polgári ceremónia, virágok, könny, hajókázás a Dunán, lassan beinduló, alapvetően jókedvű lagzi. Kicsit tablettás a bor, és DJ hiányában a vőlegény folyton a számítógép előtt keveri a zenét, de oké.

Táncolunk a párommal. Cha-cha-cházni tanít, az elején ügyetlenkedek, aztán belejövök, és ahogy elkapjuk a ritmust, jól érezzük magunkat, sokat nevetünk. Nem a halloweeni bulink vodkás felszabadultsága ez, szolidan vagyunk jelen, cha-cha-cházunk vagy lassúzunk, megfogom Anabelle derekát vagy a vállát, néha összeér a homlokunk. Semmi mást nem csinálunk, mint más párok, sőt, valójában kevesebbet.

Tizenegy már elmúlik, mikor a vőlegény kihívja Anabelle-t magához. Én valakivel éppen beszélek, az egészről utólag tudok csak. A régi barát ilyesmit mond a páromnak:

Régi barát: /indulatosan/ Megbotránkoztattátok az egész vendégsereget a táncotokkal! Már felépítettem a családom előtt a hírenevedet, hogy te egy felelősségteljes és komoly szakember vagy, nem kellene így lerombolnod.

Én első blikkre állati dühös leszek. Ő hívott meg minket. Mint párt. Mégis mit vár? Ne táncoljunk együtt? Játsszam el, hogy Anabelle ismerőse vagyok? Hirtelen nagyon nincs kedvem ott maradni a lagzin.
 

Úgy, döntök, félrehívom a srácot. Arra, hogy én elég rosszul kezdem így érezni magam, a következőt mondja: "De nem tehetek róla, mit kezdjek a nyolcvanéves nagyanyámmal."

Félreértés ne essék, én megértem, ha valaki a saját esküvőjén nem akarja úgy bemutatni magát, mint akinek meleg barátai vannak. Ez az ő esküvője. Az ő napja. Viszont jól esne, ha ezt előre közölné, és akkor el tudnám dönteni, hogy bevállalom-e a jelenlétet így vagy sem. Mert ennek fényében:

- én az illető esküvőjén akkor inkább nem szeretnék ott lenni a párommal;
- ha pedig már meghívott, akkor vállalja értem a felelősséget, hiszen én az ő vendége vagyok;
- volt gyerekszobám, nem fogok az asztalon szexelni a barátnőmmel egy esküvőn, de a lassú zenére miért ne lassúzhatnánk, really? Hazudjam magam heteroszexuálisnak?

Ez egyszerűen nem fair. Nem fair, hogy más párok ott ülnek egymás mellett, megérintik egymást, megpuszilják egymást, táncolnak egymással vagy gyors csókot váltanak, én meg ha ezt csinálom, félrevonják a barátnőmet, és számon kérik rajta, hogy milyen szakember ő. Milyen szakember miben? Mi a frász köze van az ő szakmaiságának egy lagzihoz? Ha egy fiúval táncolt volna is ezt mondták volna róla? Nem hiszem.

És itt van valami fontos. Hogy miért érinthet minket, LMBTQ embereket az outolás kérdése érzékenyen. Hogy milyen érzés ilyen mondatokkal ott maradni egy csoportban. Ha elmegyek is rosszul érzem magam, ha maradok is rosszul érzem magam.

2 megjegyzés:

  1. Hú, szerintem itt a barát kritikán alul teljesített...felháborító a történet. Ha nem akar titeket vállalni mégse hívjon! Üljön le veletek és magyarázza el, hogy a család szemellenzős, és ilyen légkörbe nem akar meghívni benneteket. De mi az hogy meghív és utána felelősségre von? Én azon is elgondolkodnék, hogy az illető egyáltalán a barátom-e.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, nem nagyon tartottuk vele utána a kapcsolatot... Igazából előtte is alig, Anabelle és az ő közös története miatt lettünk egyáltalán meghívva. Nem a jelen helyzet miatt, amennyire én tudom.

    VálaszTörlés