Ismerkedés melegként

Ha valaki azonos neműekkel (vagy bármilyen szexuális kisebbség tagjaként) kíván ismerkedni, számos akadállyal találkozhat, amire heteróként talán nem is mindenki gondol. Előszöris ott van a 'hol?' kérédése. Az utcán, kávézóban, egyetemen mégsem mehetek oda egy másik sráchoz, és hívhatom el randira. Azaz megtehetném, de bennem azért sok félelem van ezzel kapcsolatban. Hogy reagál? Megüt? Kinevet? Nem jó, ha valaki előtt nevetségessé válok. Mások nevetnek ki? Sőt, ha tényleg meleg, egyáltalán felvállalja nyilvánosan?

Éppen ezért talán három olyan helyszín/színtér van, ahol komoly kapcsolatot keresve lehet ismerkedni. Az egyik a meleg szórakozóhelyek világa - amiről én keveset tudok. Ugyan 16 évesen, meleg "pályafutásom" viszonylag korai szakaszán próbálkoztam meleg bulikba járni, de hamar ráébredtem, hogy ez nem az én világom. Én beszélgetni szeretek egy kávé mellett, nem pedig hangos zenére táncolni. Hát így jártam.

A másik ilyen lehetőség az internetes meleg társkeresők világa, ami szintén megérne egy bemutatót, csak talán nem ezen a blogon. A fent említett okok miatt ez egy népszerű lehetőség, itt a legtöbben találkozni akarnak. Persze mindenki más-más céllal. Harmadjára pedig ott van több meleg rendezvény és egyesület: a pride, az LMBTQ sportegyesületek, beszélgetések, túrák. Talán itt fordulnak meg összességében a legkevesebben, nagyjából ugyan az a 300 arc ismétlődik a legtöbb 25-40 fős rendezvényen.

Persze van számos olyan speciális eset, ami a fenti összefoglalómból kimaradt. Baráti körökben, konditermekben, ismerős által, vagy egy-egy egyetemiszemináriumi csoportban is születnek kapcsolatok. Azokhoz pedig elengedhetetlen a láthatóság kérdése.

Első kör

Rengeteg közhely ötlött az eszembe azt illetően, milyen nehézségeim vannak azt illetően, hogy egy - már meglévő - blog bejegyzéseinek árjához csatlakozzak. Aztért próbálok eltekinteni attól, hogy ezeket mind ideöntsem.

Rólam talán annyit érdemes tudni, hogy az LMBTQ betűszó M betűje igaz rám leginkább, vagyis meleg vagyok. Mindezek mellett a queer-elmélet közel áll hozzám, szóval főleg ilyen témájú hozzászólásokat olvashattok majd tőlem.

 

Gender Studies?

Az unokabátyám a következőt találta mondani:*

"A nők nem értik meg, de a férfinak három dologra van szüksége: hogy legyen a nővel szex, hagyják aludni és adjanak neki enni.

A nők pedig arra vágynak, hogy megdugja őket a férfi. Erre olyannyira vágynak, hogy ha három hétig nincs szex, beleülnek akár egy kaktuszba is."

Miután szálanként összeszedegettem a kihullott hajamat, a következő gondolataim támadtak:

A nők ebben a felfogásban teljesen passzív résztvevők.

A nők ebben a felfogásban valamiféle belső hiánnyal rendelkeznek, amire a legtökéletesebb megoldás egy pénisz.

A nőknek a szexualitás fájdalmas. (Lásd. kaktusztüskék.)

Ebben a felfogásban a férfiak nem igazán rendelkeznek neocortexszel, vagy prefronális kérgi működésük elhanyagolható, voltaképpen autonóm módon működő ösztönlények ők, akiket a kaja-szex-alvás hármas mozgat and nothing else.

Nincs szó itt arról (ami az én vesszőparipám, ha már), hogy a férfiak kimutathatják az érzelmeiket, törődésüket, megmutathatják a gyengéiket, belső világukat, félelmeiket, sejtéseiket, örömeiket. Sad face.

És mi van BTW a leszbikus nőkkel?**

Most akkor az én szexuális életem alapból nincs? Meg a barátnőmnek sincsen? Mi valami tiszta platóni szerelmen alapuló, kölcsönös kielégítetlenségben létezünk? Csak hogy tudjam. Vagy úgyis tudja helyettem más?

Szóval ez egy tradicionális szerepfelfogáson alapuló, heteronormatív és szexista pár gyöngyszem volt, ami szerintem nemcsak az LMBTQ embereket bánthatja (hiszen ők ebben a felfogásban nem léteznek), hanem az olyan embereket is, akik nem ilyen módon képzelik el az emberi viszonyokat. Tudom, hogy az unokabátyám részben provokálásból szokta mondani nekem és Anabelle-nek ezeket, de engem azért tud bosszantani a rugalmatlansága és dogmaszerűsége.

*Anabelle-féle interpretációban, de én magam is már ezerkétszázszor hallottam.

**Az van, hogy mondtam Anabelle-nek, prevenciós céllal most megdugnám őt, mielőtt még mindenféle formás kaktuszokat szed össze, és az ő eltökéltségét ismerve más buja növényeket is behálóz.

 

Hogyan csajozzunk

Az említett lakótársunk pedig, ezt még bepötyögöm, aztán leállok, mint a négyes metró építése, szóval az említett lakótársunk boszorkánynak öltözött, helyes lila neon kalappal a fején, kezében meg egy fából készült fekete macskával.

Ebben a szerelésben vártuk tehát Anabelle-t. Mikor a trolimegállóban:

Random Csaj 1: Szia! Hihihi! Megsimogathatjuk a macskádat?
Random Csaj 2 /vihorászva/: Jaj de édes cicuskád van! Hadd simizzem meg!
Lakótárs /derülten/: Persze.

Csajok nekiállnak simizni és becézgetni a macskát.

Random Csaj 1: Cicacica! Szióka cica...
Random Csaj X /felbukkan/
Random Csaj 2: Nézd csak milyen édes cicája van! Megsimogatod?
Random Csaj X: Szia cicuska!
Famacska /tüntetőleg hallgat/

Pár perc szünet, Csajok Cicára és Lakótársra néznek.

Random Csaj 1 /kifakadva/: Te hogy vagy ilyen szép?

Szóval Famacskának nagy sikere volt, csak aztán a meleg barátunk nem engedte, hogy levigyük a klubba, egyrészt mert szerinte gáz, másrészt meg minek is akarnánk csajozni. Viszont. Igazán rohadtul birizgálja a fantáziámat, hogy vajon csak az enyhén részeg pénteki lánypopulációban vagy a kedvesen leszbikusoknál is okozhat ilyen sikert? Vagy ez elég vad feltételezés? És félénk és szingli queer koromban miért nem gondoltam ilyenekre?

 

Táncolás közben

Évekkel ezelőtt el nem tudtam volna képzelni magam így. Hát még azt, hogy élvezem a zenét, ritmust, más melegeket! Jesszusom, a más melegektől teljesen meg tudtam rettenni. Valahogy féltem tőlük, mintha valami idegen kaszt lennének, főleg a nőktől, akik a fantáziámban kövérek voltak és rövid hajúak, és úgy méregettek engem, mintha egy friss pipihús lennék.

Na. De hogy mi volt fontos számomra a táncban. Főleg az, hogy a barátnőm szépnek látott. Hogy nem az esetlen kiscsajt látta bennem, hanem a pure szexiséget. És ez a tükör egyszerre volt nagyon meglepő és valami kibaszott izgató.

 

Party-time

A Halloween nálunk idén úgy nézett ki, hogy a lakótársunkkal juhturóval illetve füstölt sajttal töltött gombákat főztünk, illetve kitakarítottuk a mérhetetlen nagy dzsuvát lakást. A misztikus elem nagyjából ott volt, mikor az Anabelle gyertyái által behívott szellemek egy kicsit megpörkölték a cserepes petrezselymet. Érzitek a csít.

Viszont hogy ne csak a tökéletes háziasszony oldalunkat bonthassuk ki, a barátnőm elrángatott egy Halloween bulira. Meleg szórakozóhely, éjféltől transzvesztita show (amiért ő egészen különleges módon van oda), jelmezek, rajtunk is és a körülöttünk lévőkön is. Melegbarát és szinte heteró lakótársunk csatlakozik hozzánk, illetve egy közös meleg barátunk is, aki közel lakik a klubhoz. Nála előmelegítünk (tojáslikőr és vodka narancs), ledobjuk a cuccokat, sminkeket megigazítjuk, egymást elégedetten megszemléljük, elindulunk.

És állati jó az este. A transzvarietén a lakótársunkat kiszemeli az egyik előadó, a szám egy pontján magához szorítja, és a nyelvével különféle fantáziákat vázol fel, nagyokat derülünk ezen. Anabelle Halloween idejére férfivé válik (szintén egy meleg barátunk adja a cuccokat, nyakkendőt, inget, övet, vadítóan fest), gyakorolja a férfi táncot és a csajozást (főleg velem), ami szerinte nem egyszerű, de nekem nagyon tetszik. Még hogy shy informatikus lakik benne. Leginkább cool. Meleg barátunk szerint "van még mit gyakorolnia", viszont ez a meleg barátunk úgy táncol, várjatok, megpróbálom leírni, hogy zseniális kézmozdulatokat csinál, miközben a csípőjét nyomja és nyomja neked. Engem is megtáncoltat, tanítgat különféle figurákra, koktélozunk és élvezzük az estét.

Anabelle-lel rengeteget csókolózunk, szerintem ennyit nyilvános helyeken még sosem. Ezt azért írom le, mert van benne valami nagyon felszabadító, hogy megtehetjük, itt senki nem néz ki minket vagy szól le minket emiatt, vagy érti félre a dolgot ("ó, csajok, ti csak be akartok indítani engem, a szuperpéniszt"), itt azok vagyunk, akik, egy bulizó leszbikus pár, akik imádnak egymással táncolni és jól érzik magukat a bőrükben. Talán valami ilyesmi a vágyam: hadd szeressem azt, akit, hadd öleljem át, ha jól esik, a kapcsolatunkat hadd ne értsék félre, ismerjék el a szerelmünket.

A felkelésünk ma elég kóma, meg is fogadjuk, hogy kétévente bőven elég nekünk egy buli. Nem mintha bulikirálynők lennénk... Anabelle-nek ez talán a harmadik szórakozóhelyes bulija az életében, én meg inkább a könyveimnek és a társasjátékainknak élek, mint a partizásnak. Baszki ez olyan, mintha valami geek könyvmolynak festeném le magam, abba is hagyom itt. Szóval jó volt, lehet, hogy ezután fogunk még máskor is menni. Mondjuk két év múlva?

 

Egy átlagos esténken...

Anabelle-lel labdázunk. Ez annyit tesz, hogy a labdát újra és újra barátnőm hátához vágom, míg ő a folyosón a táskájával szöszög. Ha közel megyek hozzá, egész kényelmes szögben pattan vissza a hátáról.

Anabelle: Ezt hagyd abba.

Én /kíváncsian/ : Mit?

Anabelle: Most.

Én: Ne már!
Labda: Patt! Patt.

Anabelle felpattan, és elegánsan kikúrja a labdát az előkertbe.

Anabelle: Na.

Én: Azt hiszed, ezzel megakadályozhatsz?

A labda után megyek, felkapom. Hallom, ahogy fordul a kulcs a zárban.

Én /az ajtónak beszélve/: Oké, ez elég hülye lépés volt a részemről, persze, miért is ne zárnád rám pedagógiai célzattal az ajtót...

Anabelle /édeskésen/: Mi a mai nap tanulsága?

Én: Hogy nem szereted, ha a hátadon pattintgatnak labdát?

Szomszéd srácok /a kapu közelében/: Szia!

Én /picsába, pizsama van rajtam/: Hé, sziasztok!

Én /az ajtónak/: Nem engednél be, kérlek?

Anabelle: Nem.

Szomszéd srác: Minden oké?

Én: Persze, csak egy kicsit ki lettem zárva.
Szomszéd srácok /nevetnek/
Én: Ana, nagyon hideg van kint!

Szomszéd srác /a kocsi felé biccentve/: Miért nem ülsz be az autóba?

Csend.

Felpattan az ajtó, Anabelle rám néz komolyan és befelé mutat. Intek a srácoknak és besurranok.

Ana /morogva/: Még hogy az autójukba. Te csak ne menj semmiféle autókba.

Valahogy így van ez a szomszédokkal és velünk. És hogy a tanulság mi? A szomszéd srácok egész jóindulatúak, Anabelle pedig nem annyira szeret labdázni. Ja és hogy elég tapló dolog a csajod hátát ping-pong asztalnak használni. Főleg ha a csajod is így gondolja ezt, és ezt nem fél kifejezni.

 

Biszexualitás II.

Viszont megértem, miért tartanak a biszexuálisoktól. Egyrészt a biszexualitást statikusan hetero - vagy homoszexuális perspektívából megérteni nem nagyon lehet. Innen nézve a biszexuálisok labilisak és döntésképtelenek, és legfőképpen idegenek. Az idegenséget pedig általában nem szeretjük.

Évekig volt pokolian szar az életem, mikor férfival együtt járva folyamatos nőkről, nővel párkapcsolatban pedig férfiakkal való szexről ábrándoztam. Agyfasz, really, nem volt rá magyarázatom, érvem, szavam. Minden, amit utálok az emberekben, olyasmi voltam én. Aki képtelen eldönteni, mire vágyik, és aki képtelen elköteleződni. Idő kellett, hogy megértsem magam, és még több idő, hogy ki tudjam mondani: biszexuális vagyok. Magam előtt is, a környezetem előtt is. Mert magamban is ráleltem a bifóbiára. Attól tartottam, hogy - sarkítok - ilyen a sorsom, nekem nem lesz részem sosem a szexuális orientáció bizonyosságában és a békében.

Jobb szerettem volna vagy az egyik vagy a másik ligába tartozni. Szinte parancsba adtam magamnak: na, tessék eldönteni, mi a fenét akarsz. Azt képzeltem, melegként könnyebb. Nincs akkor ott bennem az a nyugtalanság, hogy de én cseszd meg ma megkívántam egy férfit! Mert hogyan mondom ezt el a barátnőmnek? Hogyan ne szégyelljem el emiatt magam? A fantáziámban melegként egyszerűbb volt: tudtam, kit kívánok és kész. Időbe telt (és rengeteg pszichoterápiás órába by the way), amíg rájöttem, hogy ez bárkivel megeshet. Attól, mert meleg vagyok, szintén megkívánhatok egy másik azonos neműt - hol a különbség? Most már inkább a hasonlóságot látom: hogy egy monogám kapcsolat lemondásokkal jár és az elköteleződés a személynek szól. Hogy ez férfi vagy nő, olyan szempontból mellékes, hogy megélem-e az elköteleződést. Ha én ezt egy nővel élem meg, so be it. Ha én boldog vagyok így, so be it.

A ki nem dolgozott biszexuális identitás, az viszont veszélyes. Amikor nem ismered a vágyad mélységét. Én azt gondolom, ez egy nagy felelősség. Magaddal is, de főleg a partnereddel. Hány ilyen történetet hallani? A nő, aki szülni akart, fogott magának egy pasit és lelépett? A férfi, akinek nagyon mondták már otthon a szülők, végül kerített magának egy csajt és lelépett? Elhagyás elhagyás hátán. Mondatok, hogy vigyázz, a biszexekkel megjárod. Beléjük szeretsz, minden csodás lesz, aztán jól otthagynak. És te meg jól egyedül maradsz összetört szívvel.

A gyermekvállalás különösen fontos kérdés itt. Persze nem csak itt. Erről majd máskor részletesebben, trailerként annyit, hogy lehet, és már itthon is sok olyan meleg pár van, minden tévhittel ellentétben, akiknek vannak közös gyerekeik.

 

Biszexualitás I.

Ez egy hosszabb poszt lesz, egyrészt mert bloggerinánk erősen érintett benne, másrészt mert nagy a katyvasz a témában.

Először is, a biszexualitás nem egy jól körülhatárolható kategória. Ha nagyon sarkítok, biszexuális mindenki, aki nem egyértelműen heteroszexuális vagy nem egyértelműen homoszexuális.*

És mitől válik valaki nem egyértelműen homo-vagy heteroszexuálissá?

A Kinsey-skála szerint, ami a szexuális orientáció egyik mérőeszköze, akár attól, hogy fantáziált már vagy szokott fantáziálni azonos neművel, még ha szexuális kapcsolata nem is volt vele. A Kinsey-skála hatfokú, a 0 jelenti a teljesen heteroszexuális, a 6 a teljesen meleg embert, közötte helyezkednek el a biszexuálisok. Kitalálása óta a skálát elég sok kritika érte, a legfontosabb talán, hogy Kinsey kimozdított minket a csak hetero-csak homo felfogásból, és arra is rámutatott, hogy a biszexualitás nem egységes kategória, sokféleképpen megélhető.

Van az a szöveg, amit a leszbikus nők nagyon jól ismerhetnek, hogy "biztos csak még nem találkoztál azzal az igazi férfival, aki majd a te szívedet is megdobogtatja" - biszexuálisok nőknél ez hatványozottan érvényes. Hiszen elméletileg még le is feküdhetnék az adott férfival, még jól is eshet vele a szex, mégsem akarok, vagy, az én esetemben, tudok vele élni. Hogyan fogadja be ezt a környezet gyomra? Tapasztalataim szerint nehezen. Valamiért nehezebb ezt lenyelni, mint az "anya, apa, leszbikus vagyok" szöveget. Az valahogy biztosabb. (Bár, ahogy említettem, ott is lehet jönni a "majd az a bizonyos pasi, aki visszahoz" dumával.) Miért lehet ez?

Nekem a legnehezebb küzdelmem a választás lehetőségével volt. Hogy én tulajdonképpen dönthetek, választhatok: férfival vagy nővel akarok élni. Ez rohadt nagy felelősség. Főleg hogy a mi kedves heteronormatív kultúránkban a heteroszexuális házasság extra erővel van támogatva (ez kiegészíthető az amúgy családot mint nagy értéket beállító magyar kultúrával; komolyan, mi Európához képest is családcentrikusabbak vagyunk, legalábbis a társadalom által vallott értékeinkben), és ez a nagy support nem mondható el a meleg házasságról - ami ugye kurvára nincs is itthon.

Vagyis egy amúgy biszex nő, aki fészket szeretne rakni, neveltetéséből fakadóan inkább választ magának egy férfit, alapít családot, aztán később, mikor már a gyerekek idősebbek, kezdi kibontani a leszbikus kapcsolati vágyait, akár a házasság felbontásának vállalásával. Nem egy ilyen történet ismert LMBTQ közösségekben.

De hogy valójában választhat-e egy biszex ember? Én sosem éreztem ezt. A nyomást, na azt kibaszottul. Nyolcsávos autópálya. Valahogy elesettebb vagyok a nőkkel. Érzékenyebb, védtelenebb, igazibb. Másképp érzek irántuk. Több bennem a sóvárgás és a lágyság. Valahogy mindig nőket találtam meg. Aztán itt van a barátnőm, Anabelle, aki néha megőrjít, de nagyon mély hála van bennem, hogy megismerhettem. Szeretem, és ennyi. Hova kellenének nekem férfiak? És hova kellenének nekem más nők?

 

* Azért nehéz a kategorizálás, mert a szexuális orientációról való gondolkodás az egyén identitásának része, így az ember tulajdonképpen az, aminek érzi magát. Vagyis egy férfi, akinek élete során volt már egy-két szexuális kapcsolata más férfival, érezheti magát, hívhatja magát heteroszexuálisnak, annak ellenére, hogy például a Kinsey-skála szerint ez biszexualitás (hiszen voltak azonos nemű partnerei). Ugyanúgy, egy másik férfi, akinek élete során volt egy-két barátnője, hívhatja magát homoszexuálisnak, ha ő valamiért annak érzi magát (noha a Kinsey-skála szerint ezt is biszexualitás).

Miért nem szeretem biszexnek hívni magam

A barátnőm mostanában leszbikusnak hívja magát.

Ez azért izgalamas, mert amúgy hozzám hasonlóan leginkább biszexuális (a címkékről bővebben lásd itt), viszont a biszexualitással rettenetes coming outolni. Miért?

Mert a "bi" miatt az emberek olyanokat kezdenek kérdezi, hogy:

Érdeklődő ismerős: És nem nehéz összeegyeztetni a kettőt?
Én /gyanakodva/: A kettő mit?
Érdeklődő ismerős: Hát kettejüket. A fiút meg a lányt.
 

Tisztázzunk valamit. A biszexualitás nem egyenlő a poligámiával, azaz hogy több partnerrel folytatok egyszerre kapcsolatot. Én köszönöm de egy monogám párkapcsolatban élek, azaz ilyen értelemben mindegy, hogy elméletileg mindkét nemmel tudnék szexuális aktusba bonyolodni, mert a gyakorlatban ez egy emberrel valósul meg, aki történetesen nő.

És nem kell eddig menni, LMBTQ közösségekben épp úgy dívik a bifóbia, azaz hogy biszex emberekkel tudod mit ne csinálj? Ne gyere össze velük, mert megszívod. Majd jól elmennek családot alapítani, és te tudod mit fogsz csinálni? Jól ott fogsz maradni összetört szívvel. Dióhéjban valami ilyesmi a bifóbia.