2012. november 3., szombat

Egy átlagos esténken...

Anabelle-lel labdázunk. Ez annyit tesz, hogy a labdát újra és újra barátnőm hátához vágom, míg ő a folyosón a táskájával szöszög. Ha közel megyek hozzá, egész kényelmes szögben pattan vissza a hátáról.

Anabelle: Ezt hagyd abba.
Én /kíváncsian/ : Mit?
Anabelle: Most.
Én: Ne már!
Labda: Patt! Patt.

Anabelle felpattan, és elegánsan kikúrja a labdát az előkertbe.

Anabelle: Na.
Én: Azt hiszed, ezzel megakadályozhatsz?

A labda után megyek, felkapom. Hallom, ahogy fordul a kulcs a zárban.

Én /az ajtónak beszélve/: Oké, ez elég hülye lépés volt a részemről, persze, miért is ne zárnád rám pedagógiai célzattal az ajtót...
Anabelle /édeskésen/: Mi a mai nap tanulsága?
Én: Hogy nem szereted, ha a hátadon pattintgatnak labdát?
Szomszéd srácok /a kapu közelében/: Szia!
Én /picsába, pizsama van rajtam/: Hé, sziasztok!
Én /az ajtónak/: Nem engednél be, kérlek?
Anabelle: Nem.
Szomszéd srác: Minden oké?
Én: Persze, csak egy kicsit ki lettem zárva.
Szomszéd srácok /nevetnek/
Én: Ana, nagyon hideg van kint!
Szomszéd srác /a kocsi felé biccentve/: Miért nem ülsz be az autóba?

Csend.

Felpattan az ajtó, Anabelle rám néz komolyan és befelé mutat. Intek a srácoknak és besurranok.

Ana /morogva/: Még hogy az autójukba. Te csak ne menj semmiféle autókba.

Valahogy így van ez a szomszédokkal és velünk. És hogy a tanulság mi? A szomszéd srácok egész jóindulatúak, Anabelle pedig nem annyira szeret labdázni. Ja és hogy elég tapló dolog a csajod hátát ping-pong asztalnak használni. Főleg ha a csajod is így gondolja ezt, és ezt nem fél kifejezni.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése